Túljutott az előzetes szakaszon a román szenátusi elnök büntetőpere

Külföld, 2017.02.10

Túljutott az előzetes szakaszon Calin Popescu Tariceanu román szenátusi elnök büntetőpere, és így elkezdődhet annak érdemi tárgyalása, miután a legfelsőbb bíróság pénteken jogerősen elutasította a vádlott ügyvédei által emelt eljárási kifogásokat.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly júliusban emelt vádat a bukaresti szociálliberális kormánykoalíció kisebbik pártja, a liberális ALDE társelnöki tisztségét is betöltő politikus ellen. A házelnököt hamis tanúzás és bűnpártolás gyanújával állították bíróság elé.

Tariceanut tanúként hallgatta ki tavaly áprilisban a brassói DNA két, Bukarest közelében fekvő, államosított telek feltehetően illegális visszaszolgáltatása ügyében. A DNA szerint a házelnök eskü alatt hazudott, amikor azt állította, hogy nem tudott a korrupciós ügy részleteiről, és nincs közeli kapcsolatban a vádlottakkal, köztük volt tanácsadójával, Tal Silbersteinnel és Dan Andronic befolyásos lapigazgatóval.

Tariceanu a bűnvádi eljárás elindítása után úgy nyilatkozott: abszurdum azt feltételezni róla, hogy társadalmi pozícióját hamis tanúzással veszélyeztette volna olyanok kedvéért, akikhez semmi köze. Azt állította, hogy a visszaszolgáltatási ügyben már véget ért a nyomozás, amikor őt tanúként kihallgatták, és az ügyészek csak ürügyet kerestek meghurcolásához, amiért rendszeresen túlkapásokkal és titkosszolgálati összefonódással vádolja a DNA-t.

Az előzetes szakaszban a bíróság zárt ülésen dönt a vádlottak elleni esetleges kényszerintézkedésekről, a vádirat törvényességét ellenőrzi formai szempontból, és megvizsgálja, hogy szabályos-e a bűnvádi eljárás. Ha a bíróság szabálytalanságot állapít meg a bűnvádi eljárás menetében, akkor visszaküldi a periratot az ügyészségnek, ellenkező esetben megkezdődik a per érdemi tárgyalása, amely már nyilvános lesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!