Új fegyverkezési verseny veszélyére figyelmeztetett Moszkvában a német külügyminiszter

Külföld, 2017.03.09

Az Oroszország és a Nyugat közötti újabb fegyverkezési verseny veszélyére figyelmeztette Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminisztert Sigmar Gabriel, a német diplomácia vezetője.

Gabriel a Lavrovval közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta a hagyományos fegyverzetek csökkentésének, valamint a kétoldalú jó viszony fenntartásának fontosságát. Mint mondta, egyetértett orosz hivatali partnerével abban, hogy folytatni kell a "normandiai négyek" alternatíva nélküli tárgyalásait a kelet-ukrajnai erőszakos cselekmények befejezéséről, a konfliktus megoldása pedig utat nyithat a további leszerelés előtt.

A két miniszter között összhang volt abban is, hogy véget kell vetni a tűzszünet megsértésének Kelet-Ukrajnában, és hogy meg kell erősíteni az EBESZ-misszió jelenlétét és szerepét.

Lavrov szerint "nagyon hasznos" lenne Washingtont is bevonni a minszki megállapodások végrehajtását célzó erőfeszítésekbe, mert, mint mondta, nem létezik ma egyetlen konfliktus sem, amelyet az Egyesült Államok nélkül meg lehetne oldani.

Közölte, hogy Moszkva a normandiai formátummal "párhuzamosan" konzultál Washingtonnal a minszki megállapodások betartásáról.

Sigmar Gabriel szerint Berlin is érdekelt abban, hogy ennek érdekében Washington "érvényesítse befolyását mindenkire, akire tudja".

Az orosz tárcavezető kijelentette, hogy Moszkva nem kíván részt venni abban a "játékban", amely a konfrontáció terepévé kívánja tenni az Oroszország-NATO tanácsot. Kifogásolta, hogy a testület ülésein - ilyenekből hosszú szünet után nagyköveti szinten eddig hármat sikerült megtartani - a szövetség az euroatlanti biztonság kérdései helyett kizárólag Ukrajnáról hajlandó tárgyalni, holott a NATO-nak "nincs semmi köze az ukrajnai rendezést célzó erőfeszítésekhez".

Pozitív fejleményként említette, hogy Oroszország és a NATO információcserébe kezdett a hadgyakorlatokról. Ismét szemrehányást tett amiatt, hogy a szövetség szárazföldi erői - köztük német egységek - egyre közelebb kerülnek az orosz határokhoz.

Lavrov alaptalannak nevezte a német parlamenti választási kampányba történő orosz beavatkozásra vonatkozó vádakat. Elmondta, a kétoldalú megbeszélésen felajánlotta Gabrielnek, hogy Berlin forduljon közvetlenül Moszkvához, ha jelét látja ilyen beavatkozásnak. Szavai szerint Németországban eddig nem találtak bizonyítékot arra, hogy Oroszország befolyásolná a választási folyamatot.

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elektronikus hírszerzési gyakorlatával kapcsolatos kiszivárogtatásokról szólva Lavrov fontosnak tartotta kiemelni, hogy a kémszervezet képes lemásolni a külföldi hackerek "ujjlenyomatait". Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a CIA éppen ezt tette, hogy alátámassza az amerikai választási kampány idején végrehajtott állítólagos orosz kibertámadásokra vonatkozó állításokat.

Az orosz miniszter elismerte, hogy az "érzékeny kérdéseket érintő" tárgyalásokra nem visz magával telefont, és így eddig sikerült elkerülnie, hogy "kellemetlen történetbe" keveredjen.

A német diplomácia vezetője kijelentette, hogy kormányának nincs tudomása azokról az állítólagos támadásokról, amelyeket a WikiLeaks szerint a CIA hajtott végre a frankfurti amerikai nagykövetségről.

Hangsúlyozta, hogy Németország nagyon komolyan vesz minden, a közvélemény befolyásolására irányuló kísérletet, függetlenül azok eredetétől.

A felek egyetértettek abban, hogy a szíriai rendezést célzó "genfi folyamatot" állandóvá kell tenni.

Lavrov a Gabriellel közös sajtóértekezleten méltatta, hogy az orosz-német kapcsolatok "visszatérőben vannak a korábbi, normális állapotukhoz".

A minisztereket a kétoldalú tárgyalások befejezése után fogadta Vlagyimir Putyin elnök.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!