Új programot indít az EU a fiatalok unión belüli utazásának támogatására

Külföld, 2017.03.27

Új programot indít az Európai Bizottság a fiatalok mobilitásának támogatására, az ingyenes Interrail vasúti bérlet ötletére épülő kezdeményezés segítségével, egyénileg vagy csoportosan legalább ötezren utazhatnak majd díjmentesen egyik európai uniós tagországból a másikba - jelentette be hétfőn a brüsszeli testület.

Mint a bizottság közleményében írták, a Move2Learn, Learn2Move elnevezésű program az Európai Parlament (EP) által tavaly előterjesztett elképzelésen alapul, amelynek értelmében 18 éves korában minden uniós állampolgár kapna egy bizonyos időszak alatt korlátlan utazásra jogosító Interrail vasúti bérletet.

A tájékoztatás szerint a most bejelentett kezdeményezés a világ legnagyobb oktatói hálózatának számító eTwinningen keresztül valósul meg, amely Európa-szerte lehetővé teszi a tanároknak és a diákoknak, hogy egy online platform révén közösen fejlesszenek ki projekteket.

A kezdeményezés az eTwinningben részt vevő osztályokban tanuló, 16 évesnél idősebb diákok számára áll nyitva. Az ingyenes utazást biztosító jegyeket országonként a legkiválóbb projekteknek ítélnek oda. A nyertesek 2017 augusztusa és 2018 decembere között, az általuk kiválasztott időpontban keríthetnek sort az utazásra. A diákok utazhatnak csoportosan - iskolai kirándulás keretében - és egyénileg is.

Az utazás során bármely közlekedési mód és társaság igénybe vehető. Egyes közlekedési vállalatok speciális kedvezményeket is biztosítanak a résztvevőknek.

"Az eTwinning sikerére építve e kezdeményezés lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy felfedezzék és személyesen megismerjék Európa különféle országait és kultúráit. Az Erasmus program elindulásának 30. évfordulója alkalmából létrejött kezdeményezés újabb kiváló példa arra, hogy a program igazi európai sikertörténet: közelebb hozza egymáshoz az embereket, akik így jobban megtapasztalhatják, mit jelent európainak lenni" - jelentette ki Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős uniós biztos.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!