Újabb tüntetésekre készülnek a németországi Chemnitzben

Külföld, 2018.08.31

Továbbra sem tért vissza a nyugalom a németországi Chemnitzbe, az utóbbi napok demonstrációi és idegenellenes támadásai után újabb tüntetéseket szerveznek az iszlám vallást és kultúrát bíráló, Németország bezárkózását sürgető szervezetek, de a szélsőjobboldali törekvéseket elutasító erők is, a volt NDK területén fekvő nagyváros polgármestere pedig hangsúlyozza, hogy továbbra is várják a külföldieket - jelentette pénteken a német sajtó.

Barbara Ludwig pénteken tett nyilatkozatában kiemelte: a következő hetekben bebizonyítják, hogy "van hely külföldi diákoknak és befektetőknek" Chemnitzben, amelynek műszaki egyetemén csaknem 100 országból tanulnak hallgatók és dolgoznak kutatók.

A polgármester pénteken fogadta Franziska Giffey szövetségi család-, idős, nő- és ifjúsági ügyi minisztert, aki helyi civil szervezetek képviselőivel is találkozott, és virágokat helyezett el a demonstrációkat és zavargásokat kiváltó késelés halálos áldozatának tiszteletére a bűncselekmény helyszínén, egy belvárosi utcán rögtönzött emlékhelyen.

A miniszter aláhúzta, hogy a berlini vezetés támogatást nyújt a demokráciát erősítő kezdeményezéseknek, és küzd azért, hogy nagyobb megbecsülésben legyen részük a volt NDK területén élő embereknek. A szövetségi kormány kitart Chemnitz mellett, akkor is, amikor majd már nem irányul a Szászország tartományi városra az országos sajtó és a világsajtó figyelme, és visszatér a nyugalom.

Chemnitz és Szászország nem egyenlő az utcákon dühöngő "barna csőcselékkel" - utalt a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa az egykori náci párt egyenruhájának színére azzal kapcsolatban, hogy egy erőszakba torkollt, 20 sebesültet követelő hétfői tüntetés több résztvevője ellen eljárás indult náci karlendítés miatt.

Szombatra az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom és a szövetségi kormány menekültpolitikájának és bevándorlási politikájának erőteljes bírálatára összpontosító Alternatíva Németországnak (AfD) ellenzéki párt hirdetett tüntetést Chemnitzbe.

Civil szervezetek ellendemonstrációt hirdettek Szívet az uszítás helyett (Herz statt Hetze) címmel.

Szintén a nyitottság és a demokrácia mellett kiálló szervezetek közreműködésével hétfőre nagyszabású szabadtéri koncertet szerveznek. A fellépők között van az egyik legismertebb német zenekar, a Die Toten Hosen.

A tartományi rendőrség nagy erőkkel készül a szombati tüntetésekre, vízágyúkat és lovas egységeket is Chemnitzbe irányítanak, és más tartományokból is érkezik erősítés. A szintén szászországi Drezdában elhalasztják a Bundesliga második osztályában szereplő labdarúgó egyesület, a Dynamo Dresden és a Hamburger SV szombati találkozóját, mert a chemnitzi demonstrációk miatt nem marad elég rendőr a városban a mérkőzés biztosítására.

A demonstrációkat kiváltó emberölés az előző héten vasárnap történt, az áldozat egy német férfi, a bűncselekménnyel egy iraki és egy szíriai férfit gyanúsítanak, előzetes letartóztatásba helyezték őket.

Ezzel összefüggésben az AfD szászországi szervezetének vezetője, Jörg Urban a Deutschlandfunk országos közrádiónak azt mondta, hogy egyre súlyosabb gond a külföldiek bűnözése a tartományban, ezt jelzi, hogy a szászországi börtönökben már nagyjából 50 százalék a külföldiek aránya.

A tartományi belügyminisztérium a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság kérdésére közölte, hogy a külföldiek aránya 29 százalékot tesz ki, legnagyobb részük a tartománnyal határos Lengyelország állampolgára, jellemzően lopás miatt ítélték el őket.

Szintén pénteken a chemnitzi közigazgatási bíróság megerősítette azt a sajtóhírt, hogy a tüntetésekhez vezető bűncselekmény iraki gyanúsítottja menedékkérőként érkezett az országba, de előbb Bulgáriában már nyilvántartásba vették. Ezért a menekültügyet európai uniós szinten szabályozó dublini rendszer alapján a német hatóságok 2016 tavaszán átadhatták volna a bulgáriai szerveknek, de az erre rendelkezésre álló hat hónap alatt nem sikerült visszaszállítani, így Bulgáriáról automatikusan Németországra szállt a menedékjogi kérelem elbírálásának kötelessége.

Ugyancsak pénteken a Der Spiegel című hírmagazin azt jelentette, hogy az iraki férfi két, különböző nevekre szóló személyazonosító okmánnyal rendelkezett, és mindkét dokumentum rossz minőségű hamisítvány volt. A menedékjogi kérelmek elbírálásában illetékes szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) nem kommentálta az értesülést.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!