Újabb vád Sam Bankman-Fried ellen: Kínába küldött kenőpénzeket az FTX nevű kriptovaluta-tőzsde alapítója

Külföld, 2023.03.28

Kínai tisztviselők megvesztegetésével is megvádolta az ügyészség kedden Sam Bankman-Fried üzletembert, a 2022 novemberében csődbe ment kriptovaluta-tőzsde, az FTX alapítóját, és ezzel immár 13-ra növekedett az egykori milliárdos elleni vádpontok száma.

Sam Bankman-Fried A New York-i kerületi ügyészség a kiegészített vádiratban azt írja, hogy 2021-ben Sam Bankman-Fried jóváhagyta és irányította legalább 40 millió dollár kifizetését egy vagy több kínai kormányzati tisztviselő részére. A megvesztegetés célja az volt, hogy előmozdítsa az FTX-hez tartozó fedezeti alap kezelője, az Alameda Research Kínában befagyasztott kereskedői számlájának feloldását - olvasható a vádiratbam. A számlán egymilliárd dollárnyi kriptovaluta volt, amelyhez így a cég nem tudott hozzáférni. A kínai hatóságok 2021 elején intézkedtek a számla befagyasztásáról egy nyomozás keretein belül, amely az Alameda Research egyik ügyfelét érintette.

A vádirat szerint Bankman-Fried a kínai intézkedés után több módon is megpróbált hozzáférni az összeghez, a többi között hamis számlákat nyitott a kínai tőzsdén a cégéhez kapcsolódó emberek nevén, és megpróbálta arra átutalni az összegeket. Amikor ezek a próbálkozások sikertelennek bizonyultak, Bankman-Fried - többekkel egyeztetve - 2021 novemberében döntött a kenőpénz átutalásáról, amelyet az Alameda Research fő számlájáról egy magán kriptovaluta-számlára utaltak át - áll a vádiratot ismertető tájékoztatóban, amely szerint a tranzakcióval nagyjából egy időben megtörtént a zárolt számla feloldásának elindítása.

Az újabb vádpont előzetes tárgyalását csütörtökre tűzte ki a New York-i bíró, aki kedden eltiltotta Bankman-Friedet attól, hogy kommunikáljon az FTX, valamint az Alameda Research korábbi vagy jelenlegi alkalmazottjaival. Emellett egyetlen laptopra és mobiltelefonra korlátozta a vádlott kommunikációs lehetőségeit, és megtiltotta neki minden további, interneteléréssel rendelkező "okoseszköz" használatát.

Az újabb vádponttal együtt összesen 13 szövetségi bűncselekmény elkövetésével vádolják Sam Bankman-Friedet, aki egykor a világ leggazdagabb emberei közé tartozott: huszonéves korában 20 milliárd dollár feletti vagyonnal rendelkezett. A korábbi vádpontok között szerepelt csalás, értékpapír-csalás, az általa alapított cég vagyonával való visszaélés és a befektetők pénzének visszaélésszerű felhasználása.

A Bankman-Fried által alapított kriptovaluta-tőzsde novemberi csődjét követően a férfit a Bahama-szigetek hatósága tartóztatta le decemberben, majd saját kérésére adták ki az Egyesült Államoknak, ahol bíróság elé állt.

Az amerikai bíróság decemberben házi őrizetbe helyezte a férfit, helyszínül Bankman-Fried szüleinek kaliforniai otthonát jelölte ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!