Újabb kilenc évre ítélték William Browder brit üzletembert Moszkvában

Külföld, 2017.12.29

Újabb kilencévi szabadságvesztésre ítélték távollétében gazdasági bűncselekmények miatt pénteken Moszkvában William Browder brit üzletembert, a Hermitage Capital alapítóját, a börtönben elhunyt Szergej Magnyitszkij könyvvizsgáló volt munkaadóját, az emberi jogokat megsértő orosz tisztségviselőket szankciókkal sújtó amerikai és kanadai Magnyitszkij-törvény kezdeményezőjét.

Browdert csődbűntettben, valamint több mint 3,5 milliárd rubelnyi (csaknem 15,8 milliárd forintnyi) adó 2004-2005-be történt elmulasztásában találták bűnösnek. Vádlott-társa, Ivan Cserkaszov 8 évet kapott. Az elítélteknek a verdikt értelmében meg kell téríteniük az okozott kárt. A védelem közölte, hogy fellebbezni fog.

Egy moszkvai bíróság Browdert, akit 2006-ben "nemzetbiztonsági kockázatként" kiutasítottak Oroszországból, 2013 júliusában ugyancsak kilenc évre ítélte, akkor több mint 522 millió rubelnyi adó elmaradása miatt. Ugyanebben az ügyben volt vádlott a nyugati médiában következetesen ügyvédként emlegetett Magnyitszkij is, aki 2009-ben meghalt börtönében, ami hatalmas felzúdulást keltett Oroszországban és a világban is.

Browder azt állítja, hogy az ellene gazdasági bűncselekmény címén indított eljárások politikai indíttatásúak és hogy Magnyitszkij a letartóztatása előtt belügyi vezetőket leplezett le, akik 230 millió dollárnyi összeget sikkasztottak el az orosz költségvetésből.

Az eredeti, amerikai Magnyitszkij-törvény Barack Obama elnöksége alatt, 2012-ben lépett életbe, és azon orosz tisztségviselők vagyonának befagyasztásáról és kitiltásáról rendelkezett, akiknek Washington szerint közük volt Magnyitszkij tisztázatlan körülmények között bekövetkezett halálához. A később az emberi jogokat megsértő funkcionáriusokra általában is kiterjesztett jogszabály alapján Washington idén decemberben öt orosz állampolgárt tiltott ki, köztük Ramzan Kadirov csecsen vezetőt.

Kanada október közepén fogadta el "a korrupt külföldi kormányok áldozatairól", amely orosz értelmezés szerint a Magnyitszkij-törvény saját változata. Ennek alapján Ottawa november elején 52 személyt - köztük 30 orosz állampolgárt - sújtott kintlévőség-befagyasztással és kiutasítással.

Magnyitszkijt az orosz sajtóban is megjelent hírek szerint a börtönben agyonverték, ám az ügyészség szerint szív- és érrendszeri elégtelenség okozta a halálát. Egy orosz elnöki bizottsági vizsgálat megállapította, hogy Magnyitszkijt nem megfelelő körülmények között tartották fogva és a börtönhatóságok elutasították orvosi ellátását. Később hasonló következtetésre jutott az Európa Tanács is.

Oroszország idén ismét eredménytelenül próbálkozott meg azzal, hogy a az 1998-ig amerikai állampolgárságú Browdert felvetesse az Interpol által körözött bűnözők listájára. Jurij Csajka orosz főügyész október végén két levelet intézett Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszterhez. Az egyikben arra kérte, hogy indítson bűnvádi eljárást az orosz gazdaságból törvénytelen eszközökkel 1 milliárd dollárt kipumpáló Browder ellen, a másikban pedig azt, hogy vizsgáltassa felül "a megalapozatlan és bűnöző személyek által kezdeményezett" Magnyitszij-törvény elfogadásának indoklását.

Browder 2015 februárjában a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva azt állította, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a világ leggazdagabb embere lehet, akinek magánvagyona elérheti a 200 milliárd dollárt. Az üzletembernek rágalmazási pereket kilátásba helyezve 2016-ban sikerült elérnie, hogy a nyugati mozikban és televíziókban, sőt, még az Európai Parlamentben se mutassák be Andrej Nyekraszov független, a putyini irányvonallal szemben korábban élesen kritikus orosz filmrendező The Magnitsky Act. Behind the Scenes (A Magnyitszkij-törvény - A színfalak mögött) című dokumentumdrámát. A filmben, amelyet tavaly nyáron végül a washingtoni Newseumban mutattak be egy magánvetítésen, Nyekraszov arra következtetésre jutott, hogy Browder saját machinációinak elleplezésére találta ki a Magnyitszkij-ügyet.

William Browder, aki az amerikai kommunista párt egykori vezetőjének unokája, tíz éven át, a kitiltásáig az egyik legnagyobb külföldi befektetési alapot vezette Oroszországban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!