Újraindítja Romániának és Bulgáriának szóló adásait a Szabad Európa Rádió

Külföld, 2018.07.19

Egy évtizedes szünet után idén újraindítja Romániának, illetve Bulgáriának szóló híradásait a Szabad Európa Rádió (SZER), a két ország médiakínálatának "erősítése" érdekében - jelentette be a SZER a román Agerpres hírügynökség csütörtöki beszámolója szerint.

A SZER erről szóló közleménye felidézte, hogy nemcsak kínálatbővítésről, hanem visszatérésről van szó, hiszen - az Egyesült Államok törvényhozása által felajánlott pénzalapból működő - intézmény korábban is jelen volt a két kelet-európai országban: Bulgáriának szánt adásait 2004-ben, a Romániának szóló adást pedig 2008-ban szüntette be a két ország európai uniós csatlakozása kapcsán.

"Reméljük, hogy szolgáltatásunk, amelyben helyi újságírókra támaszkodunk, hozzájárul majd a szabad sajtó fejlődéséhez, a demokrácia értékeinek és intézményeinek népszerűsítéséhez, és információkkal igazolja, hogy e két országnak a NATO-ban, Európai Unióban és más nyugati intézményekben van a helye" - idézte a hírforrás Thomas Kentet, a SZER elnökét.

A SZER közleménye szerint a civil társadalom és sajtó képviselői, illetve kormányzati hivatalnokok mindkét országban aggasztónak tartják a félretájékoztatást, korrupciót és társadalmi megosztottságot, amely szerintük a politikai berendezkedést veszélyezteti. A hamis hírek leleplezése és a közéleti szerepvállalást bátorító projektek erősítése érdekében a SZER 2018 decemberétől román és bolgár nyelvű jelentéseket és elemzéseket fog készíteni, helyi médiumokkal együttműködve.

A SZER a közlemény szerint jelenleg is "mélyen elkötelezett" a Balkán térsége iránt, Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban, Macedóniában, Montenegróban és Szerbiában is irodát működtet, és nagyon népszerű a Moldovai Köztársaság számára sugárzott román nyelvű adása.

"A SZER és a Radio Liberty helyi tudósítók közreműködésével 20 ország 26 millió hallgatója számára 25 nyelven szolgáltat korrekt információkat és híreket, olyan térségekben, ahol a média még fejletlen, vagy szabadságát korlátozzák, az általa közzétett videókat pedig 1,5 milliárd néző töltötte le a Facebook-ról vagy YouTube-ról 2017-ben" - idézte az Agerpres a SZER közleményét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!