Ukrajna fokozza kiberbiztonságát orosz beavatkozástól tartva a választásokba

Külföld, 2018.10.18

Olekszandr Turcsinov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője csütörtökön ülésre hívta össze a kiberbiztonsági koordinációs központot, amelyen elrendelte a választási informatikai rendszer kiberbiztonságának fokozott biztonsági módba helyezését - közölte a az RNBO sajtószolgálata.

Turcsinov az ülésen hangsúlyozta: alapos ok van azt feltételezni, hogy az orosz vezetés bármi áron megpróbálja majd a választási folyamatot felhasználni Ukrajnával szembeni hibridháborús terveinek megvalósítására.

Ukrajnában jövő március végén lesz az elnökválasztás első fordulója, ősszel pedig parlamenti választásokat is rendeznek az országban.

Az RNBO vezetője szerint az Egyesült Államok és több nyugat-európai ország példája azt mutatja, hogy a Kreml megpróbálja majd a kiber- és az információs térben befolyásolni az ukrajnai társadalmi és politikai folyamatokat.

Kiemelte, hogy a választások információs és kiberbiztonságának szavatolása megköveteli több állami intézmény munkájának összehangolását, elsősorban a Központi Választási Bizottságét, a kiberbiztonságra szakosodott állami szervekét, valamint az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a rendőrség szakrészlegeiét. Az ülésen döntés született arról, hogy a felsorolt intézmények közös munkacsoportot hoznak létre a választási rendszer biztonságos és megbízható működésének szavatolására.

Az ülésen határoztak továbbá a kritikus információs infrastruktúra objektumai, valamint a Központi Választási Bizottság információs és telekommunikációs rendszerei védelmének megerősítéséről, továbbá döntés született arról, hogy létrehoznak egy egységes interaktív adatbázist a kiberincidensekről.

Petro Porosenko ukrán elnök a múlt héten egy Twitter-bejegyzésben reményét fejezte ki, hogy a Központi Választási Bizottság és a titkosszolgálatok képesek lesznek megakadályozni Oroszország beavatkozását az ukrajnai választásokba. Szavai szerint ugyanis rendre érkeznek információk arról, hogy Moszkva dezinformációk terjesztése mellett hamisításokkal és kibertámadásokkal készül beavatkozni.

John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó augusztus végi kijevi látogatásakor kijelentette: az Egyesült Államok kész együttműködni Ukrajnával annak érdekében, hogy megakadályozzák Oroszország beavatkozását a közelgő ukrajnai választásokba.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!