Ukrajnai ENSZ-különmegbízott kinevezését javasolta Lengyelország

Külföld, 2019.07.29

    Varsó, 2019. július 29., hétfő (MTI/TASZSZ) - Ukrajna és a kelet-ukrajnai konfliktus ügyében tárgyaló "normandiai négyek" (Ukrajna, Franciaország, Németország-Oroszország) formátum kibővítésében illetékes ENSZ-különmegbízott kinevezését javasolja Lengyelország - közölte hétfőn Jacek Czaputowicz külügyminiszter, aki abból az alkalomból találkozott újságírókkal, hogy augusztusban országa lesz a világszervezet Biztonsági Tanácsának soros elnöke.

"Az Ukrajnával kapcsolatos vitában konkrét döntéseket ismertettünk. Az egyik ilyen az volt, hogy nevezzenek ki az ENSZ-főtitkár mellé az ukrajnai konfliktus kérdéseiben eljáró különmegbízottat" - mondta a külügyminiszter hangsúlyozva, hogy "a javaslatot egyelőre még nem fogadták el". "Úgy véljük, érdemes lenne elgondolkozni egy olyan intézményről, amely a konfliktus megoldásával foglalkozna" - tette hozzá.

"Véleményünk szerint a normandiai formátum nem hozta meg a tervezett eredményeket" - mondta Czaputowicz, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán vezetők szeretnék azt kibővíteni az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával. "Véleményünk szerint érdemes ezt a javaslatot megvizsgálni. Lehet, hogy jó megoldás lenne".

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő július 8-án a Facebook közösségi portálon javasolta orosz kollégájának, Vlagyimir Putyinnak, hogy Minszkben találkozzanak az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország közvetítésével, az amerikai és francia elnök, valamint a brit miniszterelnök és a német kancellár részvételével. Július 11-én Vlagyimir Putyin Zelenszkij javaslatára reagálva kijelentette, hogy Oroszország kész Ukrajnával tárgyalni bármilyen formátumban, de a találkozót elő kell készíteni, és Kijevben meg kell a kormánynak alakulnia. Hozzátette, nem tudja, hogy a javaslatra hogyan reagál a normadiai formátumban részt vevő többi ország. Egy napra rá az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy az Egyesült Államok ellenzi az Ukrajnáról folytatott tárgyalások formátumának megváltoztatását.

Lengyelország augusztusban másodszor lesz a BT soros elnöke, amióta a testület nem állandó tagja (2018-2020). Elnöksége alatt négy fontosabb intézkedést tervez meghozni: vitát indítani a háborús övezetekben lévő gyermekek védelméről (augusztus 2-án), sajtótájékoztatót tartani magas szintű vezetők részvételével a humanitárius jogról (augusztus 13.), vitát kezdeményezni a közel-keleti biztonság helyzetéről (augusztus 20.) és nem hivatalos találkozót szervezni a vallási kisebbségek biztonságáról (augusztus 22.).
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!