Ukrán válság - Kijev: megkezdődött a csapatszétválasztás Zoloténál

Külföld, 2019.10.29

Megkezdődött kedden a csapatszétválasztás a Donyec-medencei frontvonalnál lévő, Luhanszk megyei Zolote településnél - jelentette be az ukrán külügyminiszter.

Vadim Prisztajko a Donyeck megye déli részén lévő Mariupolban, újságíróknak nyilatkozva közölte, hogy a normandiai négyek, azaz Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország csúcstalálkozójáig szétválasztják a csapatokat azokon a pontokon, amelyekről a minszki összekötő csoportban megállapodtak. Kedden elkezdődött a csapatszétválasztás Zoloténál, és ha az ehhez szükséges tűzszünetet a felek betartják, akkor megkezdődik a Donyeck megyei Petrivszkénél is.

A csapatszétválasztás tényét az EBESZ ukrajnai megfigyelői küldöttsége fogja megerősíteni - mondta.

A csapatszétválasztás lényege, hogy a felek egy kilométerre eltávolítják egymástól csapataikat és fegyverzetüket, majd a kiürített területen megkezdik erődítményeik elbontását,utána pedig az aknamentesítést.

Még 2016 szeptemberében született a háromoldalú, Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló összekötőcsoportban megállapodás arról, hogy kísérleti jelleggel három településnél, Luhanszk megyében Sztanicja Luhanszkánál és Zoloténál, valamint Donyeck megyében Petrivszkénél szétválasztják a csapatokat. Ennek az volt az előfeltétele, hogy legalább hét napig a felek valóban betartsák a tűzszünetet a kijelölt helyeken. Ez azonban a fegyvernyugvás sorozatos megsértése miatt eddig mindhárom helyszínen meghiúsult. Idén viszont Sztanicja Luhanszkánál június 26-án sikerült elkezdeni és 30-ára be is befejezni a csapatszétválasztást. Az ukrán ellenőrzésű oldalon azóta hozzáláttak annak a hídnak a felújításához, amely az egyetlen átkelési lehetőség a polgári lakosság számára a szakadár területről.

Október 1-jén a minszki összekötő csoportban megállapodtak arról, hogy megkezdik a csapatszétválasztást Zoloténál és Petrivszkénél is. Később Moszkva az újabb normandiai formátumú csúcstalálkozó feltételéül is szabta ezt.

Kijev azonban több ízben jelezte, hogy nem tudja megkezdeni csapatai hátrébb vonását, mert az "orosz megszálló erők" szakadár területről folyamatosan tüzérségi támadásokat hajtank végre az ukrán katonák állásai ellen a térségben. Az ukrán hadműveleti parancsnokság még kedden is jelentett tűzszünetsértést Zolote térségéből - jelezte az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A zolotei csapatszétválasztás előtt a múlt hét végén a településen járt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, beszélt a helyi lakosokkal, valamint a szétválasztást ellenző veteránokkal és nacionalista aktivistákkal, akik néhány hete tartózkodnak a faluban. Utóbbiak azt mondták, azért vonultak be oda, mert kockázatosnak tartják az ukrán csapatok visszavonását a településtől, és meg akarják védeni a jelenleg ukrán ellenőrzés alatt lévő területet, valamint az ott lakókat.

A távolabbi tervek között szerepel a csapatszétválasztás megkezdése Bohdanyivka településnél és még négy, egyelőre nem megnevezett ponton, majd a frontvonal teljes hosszán.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!