Ukrán válság - Leonyid Kravcsuk volt elnök lett a minszki összekötő csoport ukrán küldöttségének új vezetője

Külföld, 2020.07.30

Leonyid Kravcsuk volt államfő, Ukrajna első elnöke vezeti ezentúl a Donyec-medencei válság tárgyalásos rendezésére hivatott háromoldalú, Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló minszki összekötő csoport ukrán küldöttségét - közölte csütörtökön Volodimir Zelenszkij elnök hivatala.

A közlemény szerint Kravcsuk a Youtube-on közzétett videoüzenetében kijelentette: mindent megpróbál megtenni azért, hogy felgyorsítsa a béke megteremtését a Donyec-medencében, ezért fogadta el a felkérést a pozícióra.

Az ukrán küldöttség eddigi vezetője, Leonyid Kucsma volt államfő kedden jelentette be, hogy lemond posztjáról. Kucsma nem indokolta döntését, csak kérte Zelenszkijt, hogy adja át hatásköreit helyettesének, Olekszij Reznyikov miniszterelnök-helyettesnek, a megszállt területek reintegrációjáért felelős tárca vezetőjének.

Zelenszkij aznap személyesen találkozott Kucsmával, akinek méltatta a delegáció élén elvégzett munkáját.

Kucsma kétszer töltötte be a minszki kontaktcsoportban az ukrán küldöttség vezetőjének posztját. A kezdetektől, 2014-től 2018-ig Petro Porosenko elnöksége alatt, majd lemondott, de Zelenszkij ismét őt kérte fel a tisztségre, amit 2019. június 3-tól töltött be újabb több mint egy éven át.

Hétfő óta a Donyec-medencei konfliktus övezetében átfogó és mindenre kiterjedő tűzszünet van érvényben a frontvonal teljes hosszán. A fegyvernyugvásról a minszki összekötő csoport múlt szerdán állapodott meg videokonferencia útján tartott értekezletén. Egyelőre az ukrán erők néhány, nem számottevő tűzszünetsértést jelentettek a szakadárok részéről, amelyek veszteséget nem okoztak, így nem viszonozták a tüzet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!