Ukrán nacionalisták tüntettek a kijevi Pecserszki Lavra bejáratánál a moszkvai ortodox egyház ellen

Külföld, 2018.01.08

Tüntetést rendeztek a Szics nevű ukrán radikális nacionalista szervezet aktivistái hétfőn, az ortodox karácsony második napján a kijevi Pecserszki Lavra kolostor és templomkomplexum főbejáratánál az ellen tiltakozva, hogy a moszkvai patriarkátus papjai nem hajlandók temetési szertartást tartani sem a Donyec-medencében elesett ukrán katonáknak, sem másoknak, akiket a kijevi patriarkátushoz tartozó pap keresztelt meg.

A kis létszámú megmozduláson sajtójelentések szerint a szervezet mintegy harminc tagja vett részt. A demonstrálók azzal vádolják a moszkvai patriarkátus alá tartozó Lavra papjait, hogy a kelet-ukrajnai szakadárokat támogatják, és együttműködnek az FSZB orosz titkosszolgálattal.

Néhány nappal ezelőtt komoly felháborodást váltott ki Ukrajnában egy eset, amikor a moszkvai patriarkátus egyik papja nem volt hajlandó megtartani egy elhunyt kisgyermek gyászszertartását a kelet-ukrajnai Zaporizzsja városban. Ezt a pap ráadásul közvetlenül a temetésen közölte a családdal, mivel akkor tudta meg, hogy a kisfiút a kijevi patriarkátus papja keresztelte meg. A TSZN ukrán hírtelevízió beszámolója szerint a szülők térden állva könyörögtek neki, hiába. A szertartást végül a kijevi patriarkátus egy papja tartotta meg, aki az esetről értesülve a város "másik végéből" sietett a temetőbe.

A kilencvenes években Ukrajnában kettészakadt az ortodox egyház két - kijevi és moszkvai - patriarkátusra. Utóbbi előzőt szakadárnak tekinti, és nem ismeri el független egyházként. Így nem ismeri el a moszkvai patriarkátus egyháza tagjainak sem azokat, akiket a kijevi patriarkátus papja keresztelt meg, ezért utasítják el papjai a gyászszertartásokat is.

A kijevi patriarkátus egyik vezető papja ugyanakkor a TSZN riportjában kijelentette: a temetés nem az a helyszín, ahol tisztázni kellene, ki milyen felekezethez tartozik. Ez nemcsak hogy nem keresztényi, de embertelen cselekedet is - tette hozzá.

A kisgyermek temetésén történteken felháborodott helybeliek játékokat helyeztek a moszkvai egyház templomának bejárata elé, így fejezve ki tiltakozásukat. A játékok azonban a tudósítás szerint hamar eltűntek a bejárat elől. A moszkvai patriarkátus helybeli képviselői azt mondták, hogy a templom bejáratánál nincs helye gyermekjátékoknak. Azt ígérték, hogy azokat szétosztják majd rászoruló gyermekek között.

Ukrajnában az ortodox egyház kijevi patriarkátusa a legnépesebb egyház, a hívő lakosság csaknem 40 százaléka tartozik hozzá, míg a moszkvai patriarkátus a második helyen áll kevesebb mint 30 százalékos aránnyal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!