Ukrán sajtó: elmenekült a luhanszki szakadárok vezetője

Külföld, 2017.11.23

Sajtóértesülések szerint elmenekült csütörtökön a harmadik napja ismeretlen fegyveresek által blokád alatt tartott a kelet-ukrajnai Luhanszk városából Ihor Plotninckij, az önkényesen kikiáltott szakadár Luhanszki Népköztársaság "elnöke".

Az UNIAN ukrán hírügynökség a Novaja Gazeta független orosz lapra hivatkozva jelentette, hogy Plotnickij politikai szövetségeseivel, Irina Tejcman hivatalvezetővel és Anasztaszija Surkajevával, a helyi szakadár televízió vezetőjével együtt elhagyta Luhanszk városát.

Azt nem tudni, hogyan tudtak kijutni Plotnickij hivatalának alagsorából, ahol előző este óta tartózkodtak. Korábbi helyszíni beszámolók szerint csütörtökre virradóra az egyenruhájukon azonosítót nem viselő, símaszkos, magukat fehér karszalaggal megkülönböztető fegyveresek megerősítették az ostromgyűrűt több páncélozott harcjárművel Plotnickij hivatala körül.

Később Zorjan Skirjak, az ukrán belügyminiszter tanácsadója a Facebookon azt írta, hogy Plotnickij nagy valószínűséggel Oroszországba utazott. A tanácsadó állítása szerint Luhanszk városában az orosz reguláris fegyveres erők katonái, velük együtt az orosz katonai hírszerzés (GRU) és a belügyminisztérium különleges alakulatainak tagjai tartózkodnak, összesen mintegy ezren, valamint páncélozott harcjárművek mellett nehéztüzérségi fegyverek is vannak a településen.

Helyi lakosok beszámolói szerint a Luhanszkban két napja megjelent fegyveresek több helyen feloldották az útlezárásokat a város központjában, viszont erőiket Plotnickij hivatala köré csoportosították át. A városközpontban a fegyveresek megmotozzák a járókelőket, főként a középkorú férfiakat. Míg előző nap szinte kihalt a város, kevesen merészkedtek az utcára, csütörtök reggel már jóval több civil volt látható.

A szakadárok közötti puccsszerű belső konfliktus kedden robbant ki, amikor azonosítót nem viselő fegyveresek szállták meg Luhanszkot. Ennek előzménye, hogy Plotnickij hétfőn úgy döntött, meneszti a szakadár luhanszki terület "belügyminiszterét, Ihor Kornetet, ő azonban nem törődött bele a döntésbe, sőt cáfolta, hogy leváltották volna hivatalából. Már aznap este a youtube videómegosztó portálon felvétel jelent meg arról, hogy katonai járművek hosszú oszlopa tart a város felé, de az nem derült ki, hogy honnan érkezett.

Az ukrán sajtóban megjelent kommentárok arra mutattak rá, hogy az utóbbi időben komoly feszültség alakult ki a szakadár terület politikai és fegyveres testületei között.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!