Ukrán válság - Az ukrán főügyészség adatai szerint 134 embert végeztek ki a kelet-ukrajnai szakadár területeken

Külföld, 2017.06.19

A Donyec-medencei szakadár területeken elkövetett bűncselekmények tanúi által tett vallomások szerint 134 ukrán katonát, illetve polgári személyt végeztek ki eddig az önkényesen kikiáltott "népköztársaságokban - közölte hétfőn az ukrán főügyészség.

A hivatal az RBK Ukrajina hírportál írásban feltett kérdésére válaszolt. Eszerint a jelenleg a főügyészség számára rendelkezésre álló adatok szerint több mint 900 embert kínoztak meg vagy vetettek alá egyéb embertelen bánásmódnak a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságban a fegyveres szakadárok, valamint az "orosz katonák". Utóbbiakról a Kreml máig nem ismeri el, hogy jelen lennének a térségben.

A főügyészség válasza szerint az áldozatok 134 ember kivégzésének voltak tanúi, közülük 121-nek a személyazonosságát az ukrán hatóságok nem tudták eddig kideríteni, máig mindössze 13 halálraítéltet azonosítottak.

Ukrajna tagja az Európa Tanácsnak, így az országban már régóta nincs halálbüntetés, mivel a nemzetközi szervezet eleve nem vesz fel soraiba olyan államokat amelyekben halálos ítéleteket hajtanak végre.

Az ukrán főügyészség kitért arra, hogy tanúvallomások alapján tudomása van tömeges kivégzések végrehajtásáról az ukrán fegyveres erők által még 2014-ben visszafoglalt Szlovjanszk városában, valamint a most is szakadár ellenőrzés alatti, Donyeck megyei Horlivka, Makijivka településekről és Ilovajszk térségéből. 2014 nyarán Ilovajszk településnél zárták ostromgyűrűbe az ukrán katonákat - Kijev szerint jelentős orosz katonai segédlettel - a kelet-ukrajnai szakadárok. Vlagyimir Putyin orosz elnök azt ígérte, hogy közbenjár a szakadároknál a körbezárt ukrán katonák szabad eltávozása érdekében. A valóságban azonban a kivonulásukhoz megnyitott, úgynevezett zöld folyosót - ukrán források szerint orosz katonák - tűz alá vették. A hivatalos adatok szerint 366 ukrán katona esett el, és 249 sebesült meg a mészárlásban. 128-an fogságba estek, 158 katonát pedig eltűntnek nyilvánítottak.

A YouTube videómegosztó portálon jelentek már meg olyan felvételek, amelyeket szakadárok tettek közé, és amelyeken azt mutatják be, miként bántalmaznak foglyokat. Ezek között bejárták a világsajtót azok a képsorok, amelyeken a donyecki repülőtér védelmében részt vevő, fogsága ejtett ukrán katonákat vernek Donyeck nyílt utcáján, arra biztatva a helyi lakosokat, hogy csatlakozzanak a lincseléshez.

A donyecki szakadárok hírügynöksége, a DAN egyelőre nem tett közzé reagálást az ukrán főügyészségnek a kivégzésekkel és kínzásokkal kapcsolatos hétfői közlésére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!