Ukrán válság - Kijev: őrizetbe vettek egy kelet-ukrajnai szakadár vezetőt, aki az Oroszországból származó fegyverellátásért felelt

Külföld, 2017.07.06

Őrizetbe vették a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében egy szakadár fegyveres csoport egyik vezetőjét, aki állítólag az Oroszországból érkező fegyverszállítmányokért felelt - hozta nyilvánosságra csütörtökön az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).

A közlemény szerint az őrizetes - akinek nevét nem hozták nyilvánosságra - az önkényesen kikiáltott Luhanszki Népköztársaság "népi milíciájában" a 2-es hadtest 2. gépesített dandárjának egyik vezetője volt. Közvetlenül ő felelt a dandár harckészültségéért, az Oroszországból a szakadár területre beérkező fegyverszállítmányokért, valamint személyesen is részt vett harci cselekményekben az ukrán fegyveres erőkkel szemben.

Az őrizetbe vett férfi állítólag vallomást tett a kihallgatását végzőknek. Elmondta, hogy vannak orosz gyártmányú fegyvereik és katonai eszközeik a kelet-ukrajnai szakadároknak, és azt is, hogy hivatásos orosz katonatisztek vesznek részt a szakadár csapatok irányításában.

Többet egyelőre az SZBU nem közölt. Közzétettek viszont egy videofelvételt a férfi őrizetbe vételéről, amelyen kitakarták az arcát, és kisípolták a nevét. Annyi látható a filmen, hogy mintegy féltucatnyi, Kalasnyikov gépkarabéllyal felfegyverzett, golyóálló mellényt és álarcot viselő egyenruhás férfi lép be egy kertes ház udvarába, ahol autószerelés közben őrizetbe veszik az ellenállást nem tanúsító férfit.

Ivan Rusznak, az ukrán védelmi miniszter első helyettese kedden egy kijevi szemináriumon kijelentette, hogy összesen több mint 60 ezer orosz katona tartózkodik jelenleg az Ukrajnától elcsatolt Krím félszigeten, a Donyec-medence szakadár ellenőrzésű részében, illetve közvetlenül az orosz-ukrán határ mellett.

A tisztségviselő szavai szerint a Donyec-medencében felállított egyes és kettes ukrán hadtest birtokában lévő információk alapján a kelet-ukrajnai szakadár fegyveres csapatok túlnyomó többségében az orosz fegyveres erők katonatisztei, köztük tábornokok látnak el parancsnoki és más vezetői tisztségeket. Azt is hozzátette, hogy az ukrán területen olyan, Oroszországból származó fegyverzetek vannak, mint a Tocska típusú harcászati rakétarendszerek, harckocsik és más páncélozott harcjárművek, továbbá rakéta-sorozatvetők és egyéb tüzérségi rendszerek.

A kijevi műveleti parancsokság csütörtöki, szokásos reggeli közleményében arról számolt be, hogy az elmúlt napban a Donyec-medencében jelentős mértékben csökkentek a szakadárok támadásai, összesen 15-ször nyitottak tüzet az ukrán fegyveres erők állásaira, két ukrán katona azonban megsérült a támadások következtében.

A DAN donyecki szakadár hírügynökség csütörtökön az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaság "parancsnokságától" származó tájékoztatásra hivatkozva azt jelentette, hogy az ukrán fegyveres erők az elmúlt napban 28-szor sértették meg a tűzszünetet a megyében húzódó frontvonal mentén és 15 településre lőttek be. Áldozatokról nem közöltek hírt.

A szemben álló felek legutóbb június 24-én állapodtak meg abban, hogy az aratások idejére, június 24-től augusztus 31-ig fegyverszünetet léptetnek életbe.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!