Ukrán válság - Kirill pátriárka: Kijev és a szakadárok megállapodtak a fogolycsere feltételeiben

Külföld, 2017.12.25

Kijev és a Donyec-medencei szakadár vezetők megállapodtak a délkelet-ukrajnai konfliktus során foglyul ejtett személyek kicserélésének feltételeiről - jelentette ki Kirill orosz pátriárka hétfőn Moszkvában.

A pátriárka a két egyoldalúan kikiáltott "népköztársaság" vezetőjével, Olekszandr Zaharcsenkóval és Leonyid Paszicsnikkal folytatott békéltető tárgyalás után beszélt erről újságíróknak. Zaharacsenko kijelentette, hogy a fogolycserét szerdán fogják lebonyolítani, Kijev 306, a szakadár oldal pedig 74 foglyot bocsát majd szabadon.
"Ma a (moszkvai) Szent Dániel kolostorban befejeződött a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság, illetve az Ukrajna közötti fogolycserére vonatkozó összes részlet egyeztetése" - közölte a pátriárka.

Kirill elmondta, hogy a fogolycsere nem mindenkire terjed ki, és kifejezte reményét, hogy a párbeszéd az "első szakaszt" követően folytatódni fog az összes fogva tartott személy szabadon bocsátása érdekében. Hangsúlyozta, hogy a konfliktust békés eszközökkel kell rendezni. A pátriárka méltatta Onufrij metropolitának, a moszkvai patriarkátus fensőbbségét elismerő ukrán ortodox egyház vezetőjének szerepét a konszenzus elérésében.

A TASZSZ orosz hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a "mindenkit mindenkire" elv alapján megvalósítandó fogolycsere a 2015. február 12-én aláírt minszki megállapodások egyik kulcseleme. Az elfogott személyek kicserélése ugyanakkor 14 hónapja elakadt.

A fogolycsere felújítása téma volt Szergej Lavrov orosz és Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszternek a Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tanácskozásának alkalmából megtartott december 8-i megbeszélésén. A két külügyminiszter 2014, vagyis a Krím Moszkva általi annektálása és a délkelet-ukrajnai orosz beavatkozás kezdete óta először tartott kétoldalú tárgyalást egymással

Vlagyimir Putyin orosz elnök november 16-án először beszélt telefonon a szakadárok vezetőivel, az eszmecsere témája az a fogolycsere-javaslat volt, amelyet Viktor Medvedcsuk humanitárius kérdésekért felelős ukrán különmegbízott terjesztett elő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!