Ukrán válság - Lezárult az eddigi legnagyobb létszámú fogolycsere Kijev és a Donyec-medencei szakadárok között

Külföld, 2017.12.27

Befejeződött szerdán az eddigi legnagyobb létszámú fogolycsere Kijev és a Donyec-medencei szakadárok között a kelet-ukrajnai Horlivka településnél, az ukrán vezetés által kért mind a 74 fogoly már ukrán ellenőrzésű területen van és elindultak hazafelé - közölték ukrán híradások.

Az eredeti megállapodás alapján Kijevnek összesen 306 embert kellett volna átadnia a szakadároknak - közülük 99-et a luhanszkiaknak és 207-et a donyeckieknek -, cserébe a 74 szakadár területeken fogva tartottért. Az Ukrajinszka Pravda hírportál jelentése szerint viszont Kijev 237 embert adott csak át a két szakadár területnek, azért mert 40-en a listán szereplők közül már korábban letöltötték büntetésüket és visszanyerték szabadságukat, 29-en pedig elutasították, hogy átadják őket. Kijev pedig közölte, hogy erővel senkit sem kényszerít erre. Az ukrán hatóságok az elmúlt napokban már jelezték a szakadároknak, hogy a listáikon szereplők közül többen elutasították a kiadásukat, de voltak olyanok is, akik a fogolycsere közben gondolták meg magukat.

A fogvatartottak cseréjét, amely egyébként több órát vett igénybe, két szakaszban hajtották végre. A két szakadár terület közül először a Luhanszk megyeivel cserélt Kijev foglyokat a Donyeck megyében lévő, szakadár ellenőrzésű Horlivka településhez legközelebb fekvő majorszki frontátkelőnél. A luhanszki szakadárok 16 embert adtak át az ukrán félnek, cserébe 73 foglyot kaptak az előzetes megállapodás szerinti 99 helyett. Olha Kobceva, a luhanszki szakadárok fogolycserével foglalkozó illetékese megerősítette ezt az információt a szakadár terület hivatalos hírügynökségének. Szavai szerint azért csak 73 foglyot kaptak vissza, mert a többiek egy része "amnesztiát kapott", másik része nem akart visszatérni.

A második szakaszban Kijev képviselői Horlivka határában, szakadár területen cserélték ki a foglyokat a másik önkényesen kikiáltott szakadár területtel, a Donyecki Népköztársasággal. Onnan 58 foglyot kaptak vissza, viszont a korábbi megegyezés szerinti 207 helyett 43-mal kevesebbet, azaz 164 foglyot adott át nekik Kijev.

A DAN szakadár donyecki hírügynökségnek Darja Morozova, a "népköztársaság" emberi jogi megbízottja még nem tudta megerősíteni, pontosan hány foglyot kaptak vissza. Kijelentette, hogy mivel nem annyit, amennyire számítottak, újabb fogolycsere kérdését vetik majd fel a jövő januárban esedékes következő minszki találkozón. Morozova állítása szerint a Kijev által a Donyecki Népköztársaságtól kért 58 fő közül az ukrán fegyveres erők egyik volt tagja visszautasította a visszatérést, ezt azonban Kijev nem erősítette meg.

A szakadár fogságból szabadult 74 ukrán fogoly között vannak katonák és polgári személyek egyaránt. Petro Porosenko - aki Sztepan Poltorak védelmi miniszterrel együtt - szerdán a Donyec-medencébe utazott, késő délután azt erősítette meg a Facebookon, hogy a szakadárok által átadott mind a 74 fogoly már ukrán ellenőrzésű területen van.

A szakadár fogságból kiszabadult foglyokat a tervek szerint buszokkal Harkivba szállítják, onnan a kijevi Boriszpil repülőtérre, érkezésük a 112 Ukrajina hírtelevízió szerint helyi idő szerint este kilenc óra körül várható. Hozzátartozóik már délután óta várják őket a repülőtéren.

A csaknem négy éve tartó fegyveres konfliktus eddigi, egy nap alatt végrehajtott legnagyobb létszámú fogolycseréjét több mint egy éven át tartó egyezkedés előzte meg a Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló minszki összekötő csoport és a szakadárok között. A tárgyalások több ízben megszakadtak, a kicserélendő foglyok listája eközben nem egyszer változott.

Nagyobb létszámú fogolycserét a szemben álló felek utoljára 2015 elején hajtottak végre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!