Ukrán válság - Öt ukrán katona vesztette életét a kelet-ukrajnai fronton

Külföld, 2016.12.18

Az ukrán fegyveres erők öt tagja vesztette életét, hat pedig megsebesült, amikor vasárnap az Oroszország által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok heves támadást intéztek állásuk ellen Luhanszk körzetében - közölte vasárnap este a kijevi hadműveleti parancsnokság sajtószolgálata a Facebookon.

A Luhanszktól mintegy 80 kilométerre nyugatra fekvő Novoolekszandrivka településnél lévő ukrán állásra mértek csapást a szakadárok előbb gránátvetőkkel és golyószórókkal, majd nagy kaliberű tüzérségi fegyverekkel, köztük aknavetőkkel, hogy az első védelmi vonalban lévő katonákat visszavonulásra kényszerítsék, s közben próbáltak az ukrán erők hátába kerülni - részletezte a sajtóközleményben a hadműveleti parancsnokság.

A kijevi közlés szerint mintegy kétórás tűzharc bontakozott ki a szemben álló csapatok között, végül az ukrán fegyveres erők tagjai visszaverték a támadókat. Az ukrán hadsereg felderítőinek információi alapján a szakadárok közül mintegy húszan vesztették életüket, és harmincan sebesültek meg az összecsapásban.

Ilyen súlyos ukrán katonai veszteségről több mint két hónapja nem érkezett jelentés Kijevből. Andrij Liszenko, a védelmi minisztérium hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője legutóbb október 11-i sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy egy nap alatt két katona esett el és nyolc sebesült meg az ország keleti részében dúló fegyveres konfliktusban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!