Uniós szóvivő: Soros György látogatása nem befolyásolhatja az Európai Bizottság döntéseit

Külföld, 2017.04.27

Soros György látogatása nem befolyásolhatja az Európai Bizottság döntéseit a magyar felsőoktatási törvénnyel vagy a migrációs válság kérdésével kapcsolatban, a brüsszeli testület teljesen függetlenül működik - jelentette ki csütörtökön a bizottság vezető szóvivője újságírói kérdésre válaszolva.

Margarítisz Szkínász a bizottság szokásos napi sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy az Európai Unió végrehajtói szerveként a bizottság "teljesen függetlenül jár el", különösen a közösségi jog alkalmazásának területén. Mint mondta, bizonyos esetekben szükség lehet konzultációra, végül azonban kizárólag a brüsszeli testületé a döntés.

A Jean-Claude Juncker és Soros György közötti csütörtöki találkozóval kapcsolatban Szkínász elmondta, a megbeszélésnek a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU), valamint az ukrajnai helyzet állt a középpontjában. Emellett közölte, az egyeztetésen Carlos Moedas kutatásért és tudományért felelős uniós biztos is részt vett.

Hozzátette, Juncker és Soros több mint húsz éve ismerik egymást, "nincs semmi különösen drámai ebben a találkozóban".

A szóvivő egy másik kérdésre válaszolva elmondta, nem tervezik a magyar kormány Állítsuk meg Brüsszelt! című nemzeti konzultációjára adott válaszukat elküldeni minden háztartásba Magyarországon, nem fognak óriásplakátokat bérelni, sem pedig kampányt indítani.

Hangsúlyozta, mindenkinek elérhető az interneten a szerdán magyarul is közzétett négyoldalas dokumentum, amelyben pontról pontra végigvették és elemezték a magyar kormányzati kampányban szereplő, a testület szerint "téves és megtévesztő" állításokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!