V4 - Az osztrák kancellár szerint megosztottság érezhető a visegrádi négyek körében

Külföld, 2017.07.06

Megosztottság érzékelhető a visegrádi négyek országcsoport (V4) körében, az egyik oldalon Csehország és Szlovákia, a másikon Lengyelország és Magyarország áll - mondta az osztrák kancellár egy csütörtöki német lapinterjúban.

Christian Kern a Handelsblatt című üzleti lapban közölt interjúban kiemelte: a V4 csoport megosztottsága jelzi, hogy az illiberális demokrácia és a modell rákényszerítése másokra az Európai Unió belül "nem működhet".

A tagállamok közötti szolidaritással kapcsolatban "sokszor intéztünk felhívást és felszólítást Lengyelországhoz és Magyarországhoz, és nem jutottunk előre, de most meg kell oldani ezt a konfliktust" - tette hozzá az osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) politikusa az "Európa nem pénzkiadó automata" című interjúban .

Hangsúlyozta, hogy szükség esetén szankciókat kell bevezetni, mert nem maradhat következmények nélkül, ha egy tagállam nem tesz eleget a jogállamisággal kapcsolatos kötelességeinek.

Mint mondta, "nem tudjuk megmagyarázni polgárainknak, hogy Lengyelország évente 14 milliárd euró uniós támogatáshoz jut, és magunkra hagy minket a menekültválságban", és az "egyes országok" által folytatott "adóverseny is nagyon kérdéses".

Hozzátette: valószínűleg nem lesz más eszköz, mint az uniós támogatások csökkentése. Ez az "egyetlen nyomásgyakorlási eszköz" az uniós költségvetés nettó befizetőinek kezében.

"Sok sikert kívánok mindenkinek, aki jó humanisztikus érvekkel akarja meggyőzni Orbán Viktor magyar miniszterelnököt" - mondta Christian Kern.

Az osztrák kancellár hangoztatta, hogy alapvető reformokra van szükség az EU-ban, mert visszaütöttek a korábban elkövetett hibák, a csatlakozó országok döntési mechanizmusainak átalakítása nélkül végrehajtott uniós bővítés, és az euró bevezetése közös gazdaságpolitika nélkül.

Kifejtette: az EU nem szólhat csak az inflációs cél és az államháztartási hiányt szabályozó előírások betartásának ellenőrzéséről. A "gazdasági uniót sürgősen ki kell egészíteni egy erőteljes szociális összetevővel". Így a többi között be kell vezetni, hogy büntetés jár a szociális rendszerre vonatkozó minimális követelmények hiányáért, az állami beruházások túl alacsony szintjéért és a túl magas munkanélküliségért, és el kell érni, hogy ne legyen 18 év alatti uniós állampolgár, aki nem vesz részt oktatásban, képzésben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!