Vádat emeltek Gabriel Oprea volt román miniszterelnök-helyettes ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt

Külföld, 2018.05.02

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerdán gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelt vádat Gabriel Oprea volt belügyminiszter, volt miniszterelnök-helyettes ellen, amiért 2016 októberében a politikus konvoját felvezető motoros rendőrök egyike halálos közúti balesetet szenvedett - közölte szerdán a vádhatóság.  

A DNA honlapján publikált közlemény szerint mind Gabriel Oprea, mind pedig az a cég, amelyik felbontotta az útburkolatot, és nem jelezte ezt megfelelően, felelős a motoros rendőr halálos balesetéért. Ezért mind a volt minisztert, mind a céget és annak adminisztrátorát gondatlanságból elkövetett emberölés miatt állítják bíróság elé.

A DNA szerint Oprea jogtalanul állandó jelleggel rendőri felvezetést vett igénybe, és hivatali hatalmával visszaélve maga rendelkezett arról is, hogy konvojának motoros rendőr nyisson utat, hogy nagyobb sebességgel haladhasson a fővárosi forgalomban, ami többletkockázatot jelentett.

A tragédia egy olyan alkalommal következett be, amikor a politikus sötétedés után hazafele tartott, és az autóját felvezető motoros rendőr az esős időben egy bukaresti sugárúton a gázművek által ásatott árokba csúszott, és életét vesztette. A DNA szerint a motoros 84 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott a sötét, vizes úton, amikor a baleset történt.

A közlekedési törvény szerint csak az államfőnek, miniszterelnöknek és a parlamenti házelnöknek jár konvoj, miniszterek csak sürgős esetekben közlekedhetnek rendőri felvezetéssel. A DNA szerint azonban Oprea egy lépést sem tett rendőri felvezetés nélkül és átlagosan háromszor gyakrabban használt konvojt, mint az államfő. Ehhez jelentős rendőri erőket kellett mozgósítani: a baleset éjszakáján például 27 rendőr dolgozott azon, hogy Oprea gyorsan hazaérjen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!