Vihar - Nyolc halottja és csaknem másfél száz sérültje van a Románián vasárnap délután átsöprő viharnak

Külföld, 2017.09.18

A román országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU) hétfő reggeli összesítése szerint nyolc ember halálát és 137 ember sérülését okozta a vasárnap délutáni és esti vihar, mely elsősorban a bánsági, erdélyi megyéket sújtotta, de két moldvai megyére is átterjedt.

Temes megyében öt, Beszterce megyében kettő, Arad megyében pedig egy ember vesztette életét. Az áldozatok mindegyikét a viharos szél által kidöntött fák, elsodort reklámtáblák, háztetők ütötték agyon. Temesvár lugosi bejáratánál a városba érkezőket köszöntő, az úttest fölött átívelő felirat borult egy személygépkocsira, a sofőr halálát okozva.

A katasztrófavédelmi felügyelőség közlése szerint országosan 137 épület tetőszerkezetét károsította a vihar, mely 290 fát döntött utakra, autókra. Az úttestre dőlt fák miatt 12 országúton és hat megyei úton szünetelt több-kevesebb ideig a forgalom. A vasúti pályát 42 szakaszon zárták el a sínekre zuhant fák.

A rövid ideig tartó, de rendkívül erős szél a villanyhálózatban is nagy károkat okozott. Országosan 568 település maradt teljesen vagy részben áramellátás nélkül. Temes, Bihar, Arad és Kolozs megye 42 iskolájában szünetel hétfőn a tanítás a vihar által okozott károk miatt.

A közösségi portálokon sorra jelennek meg fényképek a megrongált épületekről. Ezek tanúsága szerint toronysapka nélkül maradt a Temes megyei Igazfalva református temploma. A Szilágy megyei Vaskapun (Poarta Salajului) egy 17. században épült ortodox fatemplom tornyát a szél rádöntötte a tetőszerkezetre, súlyosan károsítva a műemléket. Az erős szél a Szilágy megyei Zsibón és a Kolozs megyei Sztánán is megbontotta a református templom tetőszerkezetét.

Hétfőn reggel a vihar által leginkább sújtott Temes megyébe utazott Carmen Dan belügyminiszter, aki közölte, hogy a temesvári válságstáb kora délutáni ülésén Mihai Tudose miniszterelnök is részt vesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!