Visszautasítja Irán regionális "beavatkozásait" az amerikai és a szaúdi védelmi miniszter

Külföld, 2017.03.17

Visszautasította Irán regionális "beavatkozását" az amerikai és a szaúd-arábiai védelmi miniszter csütörtökön. James Mattis és Mohamed bin Szalmán helyettes koronaherceg Washingtonban folytatott megbeszélést.

A Pentagon (amerikai védelmi minisztérium) közlése szerint a két miniszter megvitatta az amerikai-szaúdi katonai együttműködés lehetőségeit, módjait az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban, és megbeszélték azt is, hogyan szálljanak szembe "Irán destabilizáló regionális törekvéseivel".

A megbeszélések több mint három órán keresztül tartottak, és a szaúdi kézben lévő al-Arabíja hírtelevízió helyszínen lévő tudósítója szerint Mattis és Szalmán herceg megegyezett több új közös kezdeményezésben is. Ezek részletei azonban egyelőre nem kerültek nyilvánosságra.

A megbeszéléseken jelen volt Donald Trump amerikai elnök veje és tanácsadója, Jared Kushner is.

A 31 éves helyettes koronaherceget - akit hazájában reformer politikusaként tartanak számon - kedden a Fehér Házban fogadta Donald Trump amerikai elnök is, akivel Szíriáról és Jemenről tárgyaltak.

A Fehér Ház és a Pentagon csütörtökön továbbá bejelentette: hat új felsővezetőt terveznek kinevezni a védelmi minisztériumban. A miniszterhelyettes várhatóan Patrick Shanahan lesz, aki a Boeing repülőgépgyártó cég igazgatótanácsának tagja, korábban pedig a Boeing rakétavédelmi rendszerek fejlesztéséért felelős ágazatának alelnöke volt. Mind a hat jelölt kinevezéséhez szenátusi jóváhagyás szükséges.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!