Vizsgálat indult a civil szervezeteket embercsempészettel gyanúsító olasz ügyésszel szemben

Külföld, 2017.04.28

Vizsgálat indult Carmelo Zuccaróval, a szicíliai Catania ügyészével szemben azon kijelentései miatt, amelyek szerint bizonyítékai vannak arra, hogy a földközi-tengeri migránsmentésben részt vevő egyes nem kormányzati szervezetek (NGO) együttműködnek az embercsempészekkel - jelentette be olasz Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (Csm) pénteken.

A bírák és ügyészek munkáját felülvizsgáló tanács május 3-i ülésén tűzi napirendre Carmelo Zuccaro többször megismételt nyilatkozatainak véleményezését. A tanács esetleges fegyelmi vizsgálat indítását szorgalmazhatja az igazságügy-miniszternél.

A szicíliai Catania ügyésze utoljára csütörtökön adott interjút az olasz közszolgálati televíziónak. Nem zárta ki, hogy bizonyos NGO-k mögött az észak-afrikai embercsempész-szervezetek pénze áll. Hozzátette, tudomása van NGO-k és az embercsempészek közötti kapcsolatokról. Hangsúlyozta, hogy véleménye szerint bizonyos NGO-k a migránsok tömeges Olaszországba szállításával az "itáliai gazdaságot akarják destabilizálni". Kijelentette, hogy három szicíliai ügyészség is információgyűjtést indított a líbiai és a dél-olaszországi partok között tevékeny NGO-król, és "egyelőre nincsen elegendő bizonyíték vizsgálat indításához". Megjegyezte, nem lehet általánosítani, de "vannak NGO-k, amelyek nem tartják be a szabályokat".

Ezt követően Andrea Orlando igazságügy-miniszter kijelentette, reméli, hogy Catania ügyészségének állításait tények igazolása is követi, addig azonban az NGO-k tevékenységét nem lehet embercsempészetként megbélyegezni hazug állításokkal. Felszólalt Marco Minniti belügyminiszter is, aki általánosításnak és hirtelen ítélkezésnek nevezte az ügyész szavait.

A szicíliai ügyész mellett Luigi Di Maio, az olasz ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) képviselőházi frakcióvezetője állt ki, aki a Frontex európai part- és határvédelmi ügynökség tavalyi jelentésére hivatkozva arról beszélt, hogy a migránsokat "taxiztatják" az NGO-k hajóival .

Luigi Di Maio az ügyésszel szembeni vizsgálatot kommentálva kijelentette, köztudott, hogy az NGO-k és az embercsempészek közötti kapcsolattartás titkosszolgálati forrásokból származik, az ügyészségek ezért nem tudnak nyomozást és vizsgálatot indítani. Szégyennek mondta, hogy az olasz igazságügyi hatóságok az ügyészségeket támadják a migránsmentés körülményeinek tisztázása helyett. Luigi Di Maio azt mondta, tisztázni kell "hány embert mentünk meg valóban, és hányat hajókáztatunk az olasz partok felé".

Az olasz szenátus védelmi bizottsága szintén vizsgálatot indított a Földközi-tengeren aktív NGO-k tevékenységéről. Május 2-án az Orvosok határok nélkül (Msf) olaszországi csoportját hallgatják meg. Az Msf közölte, hogy munkája és finanszírozása átlátható, és az olasz parti őrség irányításával menti az embereket.

Az év eleje óta Olaszországba érkezett több mint 35 ezer migráns hetven százalékát az NGO-k hajói szállították partra, és kivétel nélkül az olasz partokra vitték őket. Jelenleg kilenc NGO vesz részt a földközi-tengeri mentésben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!