Washington észak-koreai és kínai személyek ellen emelt vádat

Külföld, 2020.05.29

Washington észak-koreai és kínai személyek ellen emelt vádat csütörtökön. Az amerikai igazságügyi minisztérium az amerikai szankciós törvények kijátszásával, pénzmosással és banki csalásokkal vádolta meg az észak-koreai Külkereskedelmi Bankot (FTB), és egy washingtoni szövetségi bíróság vádat emelt 28 észak-koreai és 5 kínai állampolgár ellen.

A vád értelmében a phenjani állami bank az érintett személyekkel összejátszva mintegy 250 fedőcéget hozott létre és más bankok révén legalább 2.5 milliárd dollárt utaltatott át a cégeken keresztül illegális módon, megkerülve az amerikai szankciókat.

Az észak-koreai bankot egyébként az amerikai kormányzat már 2013-ban, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig 2017-ben feketelistára tette. Csütörtökön kiadott közleményében Michael Sherwin amerikai államügyész leszögezte: az intézkedéssel Washington "jelzi elkötelezettségét, hogy megakadályozza Észak-Korea jogtalan hozzáférését az amerikai pénzügyi rendszerhez és azt, hogy az így származtatott törvénytelen jövedelmet tömegpusztító fegyverek és rakéták kifejlesztését célzó programjára fordíthassa". Az észak-koreai és kínai állampolgárok, akik között szerepelnek az FTB vezető tisztségviselői, például a bank volt elnöke és alelnöke is, a kereskedelemmel foglalkozó fedőcégeket Thaiföldön, Líbiában, Ausztriában, Oroszországban, Kínában és Kuvaitban hozták létre. A kínai állampolgárok a Kínában és Líbiában létrehozott cégeket működtették.

A vádiratból kiderül, hogy az Egyesült Államok 2015-ben már befagyasztotta és elkobozta a cégháló mintegy 63 millió dollárját. A mostani vádemelés elemzők szerint jelzi az amerikai szankciók megsértése miatti aggodalmakat is. A múlt hónapban például az ENSZ szakértői 14 konténerhajó feketelistára helyezését javasolták, mert a szenet és olajszármazékokat szállító hajók szintén megsértették az Észak-Korea ellen hozott büntető intézkedéseket. Elemzők szerint a csütörtökön nyilvánosságra hozott vádemelés az eddigi legerőteljesebb fellépés Észak-Korea ellen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!