Washington 15 milliárd dollár értékben ad el THAAD rakétavédelmi rendszert Szaúd-Arábiának

Külföld, 2017.10.06

Az Egyesült Államok 15 milliárd dollár értékben ad el THAAD rakétavédelmi rendszert Szaúd-Arábiának.

A Pentagon (védelmi minisztérium) bejelentette, hogy a külügyminisztérium jóváhagyta a fegyverrendszer eladását Szaúd-Arábiának. A tárca közleményében hangsúlyozta: az eladás "egy baráti ország biztonságának javításával elősegíti az Egyesült Államok külpolitikai és nemzetbiztonsági céljainak megvalósítását". A közlemény leszögezte azt is: a fegyverrendszer eladása nem változtatja meg a térség alapvető katonai egyensúlyát.

A ballisztikus rakéták ellen is védelmet nyújtó THAAD (Terminal High Altitude Area Defense) rakétarendszert a Lockheed Martin fejlesztette ki. Dél-Koreában már hadrendbe állították, és 2012-ben - az iráni fenyegetésre hivatkozva - az Egyesült Arab Emírségek is vásárolt ilyet az Egyesült Államoktól.

A szaúdi uralkodó a héten - elemzők által történelminek minősített moszkvai látogatásán - fegyvervásárlási szándéknyilatkozatot írt alá Oroszországgal is. A nyilatkozat szerint Rijád SZ-400-as légvédelmi rakétarendszereket vásárol Moszkvától. A két ország megegyezett páncéltörő rakéták, rakéta-sorozatvetők, gránátvetők és Kalasnyikov karabélyok eladásáról is. Az állami tulajdonú Szaúd-arábiai Hadiipar nevű vállalat - az al-Arabíja pánarab televízió tudósítása szerint - bejelentette, hogy aláírtak egy másik, gyártási jogokról szóló szándéknyilatkozatot is egy orosz fegyveripari céggel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!