Washingtoni nagykövet: Magyarország keresztény ország akar maradni

Külföld, 2018.05.10

"Magyarország keresztény ország, és az is akar maradni" - közölte Szabó László, Magyarország washingtoni nagykövete helyi idő szerint szerda este a virginiai McLeanban lévő konzervatív Westminster Intézetben.

Szabó László az Európai identitás és migráció című előadásában elmondta: a bevándorlás ügyében Magyarország gyakran úgy érzi magát Európában, mint a tréfabeli autós, aki szembemegy a forgalommal.

Leszögezte: az alkotmány kifejezi, amit a magyarok gondolnak, amiben hisznek, hogy Magyarország keresztény állam ezer éve.

"És ez számít" - tette hozzá a nagykövet. Szabó László hangsúlyozta, hogy az alkotmány megfogalmazása a keresztény országról "nem kirekesztő, nem irányul senki ellen, ez az önmeghatározás kifejezése".

A nagykövet kifejtette, hogy az európai zsidó-keresztény kultúrát támadások érik.

Amióta 2015-ben elkezdődött a migrációs válság, az európai kontinensen megduplázódott a terrortámadások száma - jelentette ki, és utalt a svédországi úgynevezett no-go zónák létére.

Szabó László leszögezte, hogy különbség van a menekültek és a migránsok között.

A háború, vagy katasztrófák elől menekülőket segíteni kell, biztonságot kell teremteni számukra, míg a migránsok anyagi előnyökért, a jobb élet reményében vágnak neki Európának. "A migrációt nem lehet alapjoggá tenni" - közölte.

Egyértelmű, hogy a migránsok többsége muszlim, és nem akar integrálódni a befogadó társadalomba. A migránsok 90 százaléka katonakorú, fiatal férfi, aki a határátlépéskor nem akar ujjlenyomatot adni, és vallására hivatkozva nem engedi, hogy fotót készítsenek róla - mondta a nagykövet.

"A határkerítés nem szép, de hasznos. Mi nem zártuk le a határainkat, hanem egyszerűen csak ellenőrizni akarjuk, hogy ki jön be az országba" - szögezte le Szabó László.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!