WSJ: legalább hat kínai hajó segített Észak-Koreának az ENSZ-szankciók kijátszásában

Külföld, 2018.01.18

Legalább hat kínai hajó segített Észak-Koreának az ENSZ szankciók kijátszásában - jelentette csütörtökön a The Wall Street Journal (WSJ).

A tekintélyes üzleti-politikai napilap, amely hozzáfért hivatalos dokumentumokhoz és vállalati feljegyzésekhez, a hajózási-szállítmányozási adatbázisok megvizsgálása után jutott arra a megállapításra, hogy legalább hat kínai hajó segített Phenjannak. Ezek a hajók Hongkongban bejegyzett kínai vállalatok tulajdonában voltak, részvényeseik kínai állampolgárok, akik anyaországi címeket adtak meg - írta a lap.

A The Wall Street Journal hangsúlyozza, hogy műholdas fotók és amerikai tisztségviselők által gyűjtött, különféle hírszerzési információk részletes bizonyítékokat szolgáltatnak a szankciók kínai megsértésére. A teherhajókat név szerint beazonosították és mozgásukat is nyomon követték. Így rögzítették azt is, hogy vagy észak-koreai kikötőkben vetettek horgonyt és szállítottak onnan árut Oroszországba és Vietnamba, vagy a nyílt tengeren rakták át szállítmányukat az egy másik hajóra. A lap hírszerzési forrásokra hivatkozva tudósít arról is, hogy a kínai hajók manőverek egész sorát hajtották végre, hogy ezzel próbálják leplezni az ENSZ-szankciók kijátszását. Az Egyesült Államok az információkat továbbította az ENSZ szankciókkal foglalkozó bizottságához és decemberben formálisan is felkérte a testületet, hogy nyilvánítsa ki: a szóban forgó teherhajók megsértették a világszervezet büntetőintézkedéseit. Kína ellenezte a kérést, viszont azt lehetővé tette, hogy négy másik teherszállító hajót - amelynek nem volt köze a titkos szállításokhoz - feketelistára tegyenek. A Kína által megjelölt hajókat aztán az ENSZ valóban a tilalmi jegyzékre tette, de az amerikai hírszerzés által beazonosított hat hajó nem volt közöttük.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) még augusztusban hozott határozatot az észak-koreai szén, vasérc, ólom és haláru exportjának tilalmára, megfosztva ezzel Phenjant becslések szerint évi egymilliárd dollár értékű keményvaluta-bevételétől.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!