Zaklatási ügyek - Szexuális zaklatás elleni tanfolyamot vezetnek be az amerikai képviselőházban

Külföld, 2017.11.15

Az amerikai képviselőházban szexuális zaklatás elleni tanfolyamot vezetnek be.

Paul Ryan házelnök szerdán közleményben jelentette be a döntést. Ennek értelmében a képviselőház valamennyi irodai dolgozójának kötelező lesz részt venniük a tanfolyamon. A politikusokra ugyanakkor nem vonatkozik ez a kötelezettség. Ez utóbbival kapcsolatban a házerlnök semmit nem közölt mint ahogy arra sem utalt, hogy a tanfolyamon mit is oktatnak majd.

A döntésre egy nappal azt követően került sor, hogy két képviselőnő egy bizottsági meghallgatáson elmondta: a képviselői irodaház egyik női alkalmazottja azért mondott fel, mert egy férfi képviselő molesztálta őt, sőt jelenleg két politikus ellen is folyik hasonló ügyben vizsgálat. Paul Ryan házelnök a meghallgatást "mérföldkőnek" nevezte a szexuális zaklatás elleni küzdelemben, s közleményében leszögezte, hogy "világossá kell tenni, hogy a zaklatás egyetlen formájának sincs helye ebben az intézményben".

Barbara Comstock virginiai republikánus törvényhozó a meghallgatáson nem nevezte meg azt a képviselőt, aki miatt az alkalmazott felmondott a munkahelyén. Jackie Speyer kaliforniai demokrata párti képviselőnő szintén nem mondott neveket, de közölte: a két képviselő közül, akiket szexuális zaklatással vádolnak, az egyik republikánus, a másik pedig demokrata párti. Mindketten férfiak.

Comstock képviselőnő részletezte a szóban forgó esetet. Eszerint a politikus behívatta magához az alkalmazottat, egyetlen szál törölközőben fogadta, majd azt is ledobta magáról.

Jackie Speyer még vasárnap, az NBC televízió szokásos heti politikai vitaműsorában azt mondta: az elmúlt 10-15 évben a kongresszusban mintegy 15 millió dollárt költöttek az adófiztők pénzéből a szexuális zaklatások miatti kártérítésre.

Eddig több mint 1500 volt kongresszusi alkalmazott írta alá azt a petíciót, amely követeli a szexuális zaklatások elleni tanfolyam kötelezővé tételét. A szenátus a múlt héten fogadott el egy határozatot, amely a szenátusi irodai alkalmazottak számára is kötelezővé tenné az említett tanfolyamot.

Az Egyesült Államokban Harvey Weinstein producer szexuális zaklatásainak botránya óta egymást követik a leleplezések: a művészvilág ismert szereplőiről derülnek ki hasonló botrányok. Nem maradt érintetlen a politikusok világa sem: a napokban az alabamai republikánus szenátorjelölt, Roy Moore ellen vallott öt nő, azt állítva, hogy csaknem 40 évvel ezelőtt az akkor fiatal ügyészként dolgozó Moore zaklatta őket.

David Brooks, a The New York Times kolumnistája a napokban egy televíziós interjúban annak a meggyőződésének adott hangot: "a Bill Clinton volt elnök nőügyei iránt tanúsított türelem azt a hatást érte el, hogy olyan társadalmi környezet alakult ki, amelyben engedélyezett a szexuális zaklatás".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!