A Csík Zenekar idén is óévbúcsúztató koncertet tart

Kultúra, 2019.11.24

Idén is óévbúcsúztató koncertet tart a Csík Zenekar. A hazai népzenei színtér népszerű formációja december 28-án a Budapesti Kongresszusi Központba várja a közönséget, vendégként színpadra lép a Fitos Dezső Társulat. Vecsei H. Miklós és Borbás Marcsi.

"Miközben az utóbbi évtizedekben is megőriztük kötődésünket a hagyományos Kárpát-medencei népzenékhez, az igényesen kiválasztott populáris dallamokat belesimítottuk a magyar népzene szövetébe" - idézte Csík Jánost, a csapat vezetőjét az MTI-hez eljuttatott ajánló. Idei óévbúcsúztató koncertjük címe Sose lesz vége, amely a Csík Zenekar egyik legújabb dalának címe egyben.

"A koncert tematikáját tekintve az emberi élet fordulópontjait mutatja be a születéstől a halálig, felvonultatva a jeles eseményekhez kapcsolódó néphagyományokat, zenéket és gasztronómiai szokásokat. Legfőbb üzenetünk mégis az, hogy a hagyományok tovább éltetése, a következő nemzedékek számára átörökítése fontos felelősségünk, hiszen az előző generációk által teremtett és felhalmozott kincsünk, szellemi örökségünk nem veszhet el. Ha jól végezzük dolgunkat, a történetnek sose lesz vége" - fogalmazott Csík János.

Az értékek és hagyományok megidézésében segítségükre lesz Borbás Marcsi televíziós műsorkészítő, aki többek között zenére megkomponált kalácstészta-nyújtást fog levezényelni. A Csík Zenekar muzsikáját a Fitos Dezső Társulat fogja a színpadon tánccal illusztrálni, Vecsei H. Miklóst, a Vígszínház színművésze pedig énekes és prózai előadóként vesz részt a műsorban.

A Kossuth-díjas Csík zenekar tagjai: Csík János (hegedű, ének), Kunos Tamás (brácsa), Makó Tamás (fúvós hangszerek), Barcza Zsolt (cimbalom, tangóharmonika), Bartók József (bőgő), Majorosi Marianna (ének) és Szabó Attila (hegedű, gitár, ének).
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!