A Hamilton című musical zsebelte be a legtöbb trófeát a Laurence Olivier-díjátadón

Kultúra, 2018.04.09

A Hamilton című musical zsebelte be a legtöbb trófeát a Laurence Olivier-díjak átadásán vasárnap este a londoni Royal Albert Hallban: a West Enden játszott hiphop-musical rekordot jelentő 13 jelöléséből hetet váltott díjra.

A Lin-Manuel Miranda által jegyzett Hamilton az egyik amerikai alapító atya, Alexander Hamilton történetét dolgozta fel. A musical hatalmas siker volt a Broadwayn is, Londonban Jamael Westman játssza Hamilton szerepét, ellenfelét, Aaron Burrt pedig Giles Terera alakítja, aki játékával elnyerte a musicalben nyújtott legjobb alakítás díját - írta a BBC News.

A darab az új musicalek mezőnyében is diadalmaskodott, Miranda - aki betegség miatt volt kénytelen távol maradni a rendezvénytől - és Alex Lacamoire pedig a kimagasló zenei teljesítményért járó díjat is elnyerte érte.

Jez Butterworth darabja, a The Ferryman három díjat gyűjtött be a gálán. A dráma egy észak-írországi családról szól, amelyet a múltja üldöz. A produkció elnyerte a legjobb új darabnak járó elismerést, Sam Mendes a legjobb rendező, Laura Donnelly a legjobb színésznő díját vehette át érte.

A Hamilton hét trófeájának egyikét Michael Jibsonnak köszönheti, aki a musicalben nyújtott legjobb férfi mellékszereplői alakítás díját vehette át III. György brit király megformálásáért.

A produkció ezen kívül a legjobb színházi koreográfus, a legjobb fény- és a legjobb hangtervezés mezőnyében is maga mögé utasított mindenkit.

Noha az est legnagyobb nyertese volt, a Hamiltonnak még így sem sikerült leköröznie a tavalyi rekordert, a Harry Potter és az elátkozott gyermek című drámát, amely kilenc trófeát gyűjtött össze egyetlen este alatt.

A legjobb színészek mezőnyben Bryan Cranston győzött a londoni Nemzeti Színház produkciójában, a Networkben nyújtott alakításával, míg Bertie Carvel a legjobb férfi mellékszereplő mezőnyéből került ki győztesen.

James Graham a legjobb új vígjátékért járó trófeát vehette át a Labour of Love című darabért, a londoni Nemzeti Színházban futó Stephen Sondheim-musical, a Follies pedig a legjobb musical felújítás díját kapta. Denise Gough a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat nyert el az Angyalok Amerikában című darabért, amely a legjobb felújításnak járó trófeát is megkapta.

A Bob Dylan dalok inspirálta Girl from the North Country című musical Shirley Henderson számára a musicalben nyújtott legjobb női alakításért, Sheila Atim számára a kategória legjobb női mellékszereplőjének járó díját hozta meg.

David Lan a londoni Young Vic színház művészeti igazgatójaként végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként részesült különdíjban az este folyamán.

A Catherine Tate színésznő vezette díjátadó gálán megünnepelték Andrew Lloyd Webber és Tim Rice legendás musicalje, az 1968-ban a West Enden színre került József és a színes szélesvásznú álomkabát megszületésének 50. évfordulóját.

A Laurence Olivier-ről elnevezett díjat 1976-ban alapította a Londoni Színházi Társaság. Nagy-Britannia legrangosabb színházi díjaként tartják számon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!