A Madách Sínházban ad koncertet a Müller Péter Sziámi AndFriends

Kultúra, 2018.09.17

A Madách Színházban ad koncertet a Müller Péter Sziámi AndFriends szeptember 28-án. Az est folyamán vendégként színpadra lépnek a Pintér Béla Társulat színészei, valamint Kiss Llászló és Másik János (mindkettő ex-Európa Kiadó) is ott lesz.

A Müller Péter Sziámi AndFriends játszik idén megjelent új albumáról, a Nevess magadra! című anyagról, és elhangzanak Müller Péter Sziámi korábbi zenekarai, az URH, a Kontroll Csoport, a Sziámi, illetve az Európa Kiadó kiemelkedő dalai is.

A szervezők által az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint a koncerten színpadra lép a Pintér Béla Társulat három színésze, Pintér Béla, Stefanovics Angéla és Thuróczy Szabolcs is. A zenekar és a társulat már lépett fel együtt, például 2016 nyarán az óbudai Kobuci Kertben. Szintén közreműködik a legendás URH és Európa Kiadó korábbi tagja, Kiss Llászló basszusgitáros-énekes, illetve Másik János billentyűs, aki szintén hosszú ideig játszott az Európa Kiadóban.

A Müller Péter Sziámi AndFriends öt évvel ezelőtt egy zenélő baráti társaságnak indult. Tagjai: Müller Péter Sziámi (ének, dalszövegek), Kirschner Péter (zeneszerzés, gitárok, vokál), Roszik Hella (ének, hegedű), Varga Orsolya (billentyűs hangszerek), Angler Ákos (dobok) és Winterverber Csaba (basszusgitár).
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!