A magyar dráma napja - Székely János Caligula helytartója című drámáját mutatja be a Nemzeti Színház

Kultúra, 2018.09.21

Székely János Caligula helytartója című drámájának bemutatójával ünnepli a Nemzeti Színház pénteken, a magyar dráma napját. A darabot Szász János rendezésében, Trill Zsolt és Horváth Lajos Ottó főszereplésével tűzik műsorra - hangzott el az M5 kulturális csatorna új magazinműsora, a Kult'30 pénteki, első adásában.

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire és új művek születését ösztönözzék.

A Kult'30 - Az értékes félóra címmel hétköznaponként délután látható kulturális ajánló magazinműsorban a Nemzeti Színházba, a Caligula helytartója című előadás kulisszái mögé tekinthettek be a nézők. A Gyulai Várszínházzal közös produkcióként létrehozott előadást júniusban láthatta először Gyulán a közönség.

A műsorban felidézték, hogy a darab ősbemutatóját negyven évvel ezelőtt Harag György rendezésében tartották a Gyulai Várszínházban. Az előadásban kellékesként, asszisztensként vett részt és játszott is Szász János rendező, aki a nemzeti színházbeli premierje előtt elmondta, hogy fontos élmény volt számára a 40 évvel ezelőtti előadás. "Ez volt az én egyetemem, Harag György-egyetemre jártam, és ott tanultam meg mindent, amit meg lehet tanulni. Például arról, hogyan dolgozik az ember színészekkel, és hogyan fog neki egy darabnak, hogyan elemez" - mondta, hozzátéve, hogy a mostani előadás komolysága, hangvétele szeretne méltó lenni az ősbemutatóhoz.

Mint mondta, a darab egy olyan emberről szól, akinek hatalma van. Petroniusról, akinek hatalma és küldetése van, be akar vinni egy szentélybe egy szobrot, valamint egy másik emberről, Barakiásról, aki olyan kapukat nyit meg előtte, hogy megváltoztatja ezt a döntését.

Trill Zsolt színművész arról beszélt, hogy az általa alakított figura, Petronius hasonló utat jár be, mint egy színész az életben. "A színházról szól minden, az egész élet a színházról szól, csak figyelmesnek kell lennünk és ezt színpadra kell raknunk" - mondta, hozzátéve, hogy a Caligula helytartója tökéletesen megírt, csodálatos anyag.

Mint elhangzott, a magyar dráma napja alkalmából országszerte számos színházban tartanak bemutatót. A műsorban a Madách Színház Rocksuli, a Magyar Színház Folytassa, Ciceró! és a Miskolci Nemzeti Színház A cirkuszhercegnő című produkciójának premierjét említették, emellett kiemelték, hogy szombaton rendezik meg a Színházak éjszakáját izgalmas, rendhagyó programokkal, kulisszajárásokkal, a Nemzeti Színházban pedig nyílt nappal várják a közönséget.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!