A magyar független színházi társulatok is bemutatkoznak a szegedi Thealteren

Kultúra, 2018.07.21

Több magyar független színházi társulat előadása lesz látható az augusztus 3-án kezdődő szegedi Thealter fesztiválon, a kilencnapos seregszemlén a hagyományokhoz híven több tehetséges, fiatal alkotócsapat is bemutatkozik a szegedi közönségnek - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A közlemény szerint 28. alkalommal rendezi meg a szegedi MASZK Egyesület a Thealter nemzetközi színházi fesztivált. A határon túli produkciókon kívül számos magyarországi társulat számára jelent bemutatkozási lehetőséget a fesztivál.

A Tünet Együttes előadása Szabó Réka rendezésében a szülés-születés elementáris élményét kísérli meg felidézni testtel, szóval és képpel. A Titkos Társulat Tóthferi című produkciójában Kárpáti Péter író és rendező a történetek kimeríthetetlen forrásához fordult: a magyar néphagyomány, a népmesék és népi legendák gazdag világához. A POSZT versenyprogramjába is beválogatott Vaterlandban Horváth Csaba koreográfus a történelmi múlt bűneivel való együttélés problémájára fókuszál. A k2 Színház A Cenci-ház című darabbal szerepel.

Visszatér Szegedre a Duna Táncműhely is, amely a fesztivál nyitó napján a Régi Zsinagógában tartja premierjét. A Képíró című előadást a fiatalon elhunyt szegedi festő, Zoltánfy István alkotásai ihlették, a produkciót Juhász Zsolt állítja színpadra. Újra a fesztivál vendége lesz a Trojka Színházi Társulás az Anna Karenina adaptációjával.

Két szegedi társulat is fellép a fesztiválon. A Homo Ludens Project Benkő Imola Orsolya rendezésében, Roskó Gábor Munkácsy-díjas festő- és szobrászművésszel karöltve az afrikai állatmeséket feldolgozó, A csillagok szívében című produkcióját mutatja be. A legkisebbeknek játssza a Barboncás Társulat a Tiszavirág című bábszínházi előadást, a Régi Zsinagóga udvarán, Kiss Ágnes rendezésében és szereplésével.

Első alkalommal érkezik Szegedre a celldömölki Soltis Lajos Színház, két előadásuk közül a tízéves kortól ajánlott Hantocska modern zenés műnépmese, másik darabjuk egy jól ismert klasszikus: a Szentivánéji álom. A Dollár Papa Gyermekei is első ízben lesz a fesztivál vendége a Tágra zárt szemek próbája című tabudöntögető produkciójával. A táncelőadások kedvelői a SÍN és Rózsavölgyi Zsuzsa 1.7 című performanszát a fesztivál zárónapján tekinthetik meg.

A fiatal alkotók közül a FAQ Színház az Izland-Magyarország című produkcióval mutatkozik be, míg Kelemen Kristóf színházi alkotó és Pálinkás Bence György képzőművész a Magyar akác című darabbal lesz jelen.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem három előadással jelentkezik: a Dalok a földszintről című darabban Horváth Csaba harmadéves színházrendező-fizikai színházi koreográfus rendező tanítványai mutatkoznak be. A Lars Norén kortárs svéd író világhírű művéből készült Az éjszaka a nappal anyja című darabot Fehér András állította színpadra jelenlegi és frissen végzett hallgatókkal. A fesztivál programján szerepel Tárnoki Márk, az egyetem negyedéves zenés színházi rendező szakos hallgató vizsgarendezése, a Félelem és fogcsikor is.

Az Orlai Produkciós Iroda új bemutatójával, a Mi és őkkel érkezik Szegedre. A korábbi évekhez hasonlóan idén is képviselteti magát a fesztiválon a szentesi Horváth Mihály Gimnázium, idei darabjuk a Jó nagyon?! című utcaszínházi előadás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!