A szabadság lesz a középpontban a Lengyel Filmtavaszon

Kultúra, 2018.04.13

A szabadság elválaszthatatlanul összekapcsolódik a függetlenséggel, ezért az összes film a szabadság dimenzióit fogja fürkészni a 24. Lengyel Filmtavaszon a budapesti Művész Moziban - közölte a Lengyel Intézet igazgatója pénteken az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Joanna Urbanska elmondta, hogy a Lengyel Filmtavasz csütörtökön az Illés Jenő rendezte 1918-as Mania című némafilm vetítésével kezdődött; a rendezvény - főleg a Czerwie együttes élőzenéjének köszönhetően - visszavarázsolta a résztvevőket abba az időszakba, amikor Lengyelország 123 éves felosztottságát követően újraszületett, és visszatért Európa térképére.

Hozzátette, értesülései szerint a zenekar szeptemberben visszatér Magyarországra egy szabadtéri rendezvény keretében.

A filmtavaszt egy különleges tudományos-fantasztikus film zárja április 18-án, az Ádám varázsdoboza, amely az időutazásról és a téridő határait elsöprő szerelemről szól. Történelmi rész is lesz benne, mivel a főszereplő visszamegy az időben az 1950-es évekig - tudatta.

Beszélt A kiátkozott című, Konrad Lecki rendezte alkotásról, amely a lengyel antikommunista felkelés hőseiről szól. A vetítésen díszvendégként Marcin Kwasny, a film producere és színésze vesz részt, akivel beszélgetés is lesz - fűzte hozzá.

Kitért a Madarak énekelnek Kigaliban című filmre is, amely drámai körülmények között jött létre, ugyanis a film rendezője, Krzysztof Krauze a forgatás hetedik napján elhunyt, ezért a felesége, Joanna Kos-Krauze fejezte be. A történet konkrét eseményeket ábrázol, de örökérvényű és univerzális jellegű üzenete van, amely most is aktuális - fogalmazott az igazgató a ruandai népirtásról szóló alkotásról.

A Legjobb című filmmel kapcsolatban azt mondta, hogy Lukasz Palkowski alkotása valós történeten alapul, Jerzy Górski életét mutatja be, aki a kábítószerfüggőség legyőzése után kiváló sportolóvá vált. A sportoló a hétfői vetítés díszvendége lesz.

Joanna Urbanska hangsúlyozta, szeretettel várnak mindenkit az április 12. és 18. között a budapesti Művész moziban megrendezett eseményekre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!