A Gastroblues Fesztivál történetét felidéző tárlat nyílt Dunaújvárosban

Kultúra, 2017.02.10

Az idén 25 éves Nemzetközi Gastroblues Fesztivál történetét felidéző vándorkiállítás nyílt pénteken Dunaújvárosban.

A dunaújvárosi Munkás Művelődési Központban útjára indult vándorkiállítás fotók és programlisták segítségével eleveníti fel a rendezvény mintegy két és fél évtizedét - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég pénteken az MTI-vel.

A többezer közreműködő zenész között a fesztiválon fellépett mások mellett a Spencer Davis Group, a Yardbirds, a Jethro Tull, Al Di Meola, valamint a rock és blues műfaj teljes hazai élmezőnye.

A tárlatot Paks testvértelepülései - a felvidéki Galánta, az erdélyi Kézdivásárhely és a kárpátaljai Visk - mellett többek között Szegeden, Hódmezővásárhelyen és a vajdasági Zentán is megtekinthetik majd az érdeklődők, valamint olyan magyarországi városokban is látható lesz, amelynek képviselőivel a fesztivál szervezői évtizedek óta jó kapcsolatot ápolnak.

A sorozat egyik legjelentősebb állomása a Magyarság Házában megvalósuló rendezvény lesz, ahol a kiállítás mellett zenei produkciókkal és borbarát találkozóval várják majd a vendégeket.

A Nemzetközi Gastroblues Fesztivált idén július 3. és 9. között immáron 25. alkalommal rendezik meg Pakson.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!