A klasszikus filmeké a főszerep Budapesten

Kultúra, 2017.10.20

Az első Budapesti Klasszikus Film Maraton a száz éve született Fábri Zoltán filmrendező Körhinta című filmjével nyílik meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban november másodikán - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

A november 2. és 5. között zajló fesztiválon a magyar filmremekek mellett nemzetközi különlegességek is szerepelnek - hangzott el a műsorban.

A fesztivál az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Corvin Filmpalotában lesz - mondta el Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatója. A Magyar Nemzeti Filmarchívum fesztiváljának teljes programja mától érhető el az intézmény honlapján (http://filmarchiv.hu/hu/filmmaraton) - tette hozzá.

A fesztivál nyitófilmje kapcsán kitért arra, hogy Fábri Zoltán Körhinta című alkotását kétszer is teltház előtt vetítették le a közelmúltban Lyonban megrendezett nemzetközi archív film fesztiválon. Fábri Zoltán alkotása francia moziforgalmazásba is került - tette hozzá.

Ismertetése szerint a filmes maratonon a Corvin Moziban folyamatosan vetítésekkel várják a közönséget. A filmszínházban többek között láthatóak lesznek Fábri Zoltán további filmremekei, így a Pál utcai fiúk, az Utószezon vagy az Édes Anna című alkotások is.

A fesztiválra meghívtak külföldi filmarchívumokat is: olyan nemzetközi filmes csemegéket láthat a közönség, amelyeknek valamilyen módon köze van Magyarországhoz. Példaként említette a francia filmarchívum által elhozott alkotást, október 17-én elhunyt francia színésznő, Danielle Darrieux egyik filmjét, amit 1938-ban forgattak Budapesten. Emellett bemutatják a Queen együttes budapesti koncertjéről készült filmet is - ismertette Havas Ágnes.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!