A magyar kultúra napja - Programok Baranya megyében

Kultúra, 2018.01.19

Pécsett a többi között az Együtt szaval a nemzet kezdeményezés központi rendezvényével, Komlón pedig szinte egész héten át tartó programokkal ünneplik a magyar kultúra napját.

A szervezők tájékoztatása szerint idén Pécs kapta meg az öt kontinens magyar kulturális közösségeinek részvételével megvalósuló Együtt szaval a nemzet elnevezésű kezdeményezés stafétáját. A baranyai megyeszékhely önkormányzata és a pécsi Gandhi Gimnázium hétfőn délelőtt közösen rendezi meg a magyar kultúra napjának egyik kiemelkedő eseményét - hangsúlyozták. A program versmondáson keresztül kapcsolja össze a világ különböző részein élő magyar közösségeket. Minden évben más-más helyszínen ünnepi szavalást rendeznek, amelyhez televízión, rádión, illetve interneten keresztül más (óvodai, iskolai, kulturális) közösségek is csatlakozhatnak - ismertették a szervezők. A komlói Közösségek Háza szervezésében tartják meg a mecseki városban a Magyar kultúra hete elnevezésű programsorozatot. Az intézmény honlapja szerint szombat este Tunyogi Péter emlékére ad koncertet a Cs.Í.T. együttes, hétfőn a komlói Díszítőművészeti Műhely fennállásának 40. évfordulója alkalmából jubileumi kiállítás nyílik a közösségi házban. Hétfő este a kultúra napja alkalmából a városi színházban elismeréseket ad át Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Polics József (Fidesz-KDNP) polgármester és Minorics Tünde etnográfus, majd a Pécsi Harsonaegyüttes ad koncertet - áll a tájékoztatóban. Kedden alsó tagozatos diákok számára rendeznek mesevetélkedőt, a komlói programokat csütörtökön Árgyelán György és Rott József legújabb könyvének bemutatója zárja. A pécsi Csorba Győző Könyvtár tájékoztatása szerint hétfőn a pécsi Tudásközpontban tart előadást Kölcsey Ferenc és Himnusz címmel Nényei Pál író, középiskolai tanár, a népszerű Az irodalom visszavág 1. és 2. kötetek szerzője. Január 25-én délelőtt a Szélkiáltó együttes zenél a Pécsi Kulturális Központban az alkalomból. A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!