A Pángalaktikus gégepukkasztó festmény nyerte a Színes Város Fesztivál szavazását

Kultúra, 2017.11.17

Véget ért a nyár végén indult Színes Város falfestő fesztivál, amelynek keretében hét budapesti és egy berlini falra kerültek magyar és külföldi művészek festményei. A közönség szavazati alapján a kedvenc alkotás FatHeat, Mr. Zero és ObieOne művészek Pángalaktikus gégepukkasztó fantázianevű alkotása lett.

Az idei, immár negyedik fesztivál témája a gasztronómia és a bor volt, a sorozat célja pedig, hogy magyar és külföldi alkotók festményei akár komplex felújítási program után kerüljenek fel a falakra. Az összesen mintegy 2000 négyzetméter nagyságú falfelület negyede hőszigetelést is kapott idén. A magyar, német és spanyol művészek saját stílusban alkothattak - közölte a Színes Város Csoport pénteken az MTI-vel.

"Amikor az első ilyen fesztivált szerveztük négy évvel ezelőtt, nem hittük volna, hogy egyszer 30 felett lesz azoknak a projekteknek a száma, amelyek kifejezetten a fesztiválhoz kötődnek majd" - mondta el Flór Péter, a szervezet főtitkára. Hozzátette: ezek a festmények a szponzorok, valamint a főváros és a turisztikai ügynökség támogatásával turisztikai és kulturális szempontból egyaránt meghatározó pontjai lettek Budapestnek. Nemcsak a magyarok, de már a turisták is szeretik és keresik ezeket a műveket, a külföldi sajtómegjelenéseknek köszönhetően. "Ezzel lassan a magyar főváros is felkerülni látszik a nemzetközi street art térképre" - fűzte hozzá.

A közönség az interneten szavazhatott a neki legjobban tetsző alkotásra; a voksok felének begyűjtésével a versenyt a Kertész utca 27-es szám alatti parkoló falára felkerült, FatHeat, Mr. Zero és ObieOne alkotók Pángalaktikus gégepukkasztó fantázianevű tűzfalfestmény nyerte. A művészek ötszázezer forint értékű festéket kapnak.

A sorozat kezdete óta orosz, francia, spanyol, portugál, lengyel, brit, német, román, és argentin alkotók vettek részt a magyarok mellett a falfestésekben.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!