A Szabó Magda-centenáriumhoz kapcsolódva kulturális programokat rendeznek Rómában

Kultúra, 2017.05.29

Szabó Magda születésének századik évfordulója alkalmából kedden és szerdán Dialógus a női identitásról címmel rendez a Római Magyar Akadémia kétnapos programsorozatot a Falconieri-palotában.

Az érdeklődők kedden Valentina Murabito fotós Szabó Magda által is inspirált pop-up kiállítását, valamint Szabó István Az ajtó című filmjét tekinthetik meg - közölte a Balassi Intézet hétfőn az MTI-vel.

A Berlinben élő olasz fotóművész a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfus szakán végezte tanulmányait, majd a cataniai egyetemen tanult grafikai tervezést. Művei hibrid művészeti formákban jelennek meg, amelyeknek alapja az analóg kísérleti fényképezés. A kiállítás keretében a művész többek között bemutatja az egyik 2009-ben forgatott, Szabó Magda, illetve más magyar művészek által inspirált videoprojektjét, valamint Az ajtó című film egyik főszereplője által ihletett, közvetlenül az eseményre készült falfestményét is.

A Római Magyar Akadémia Liszt Termében este levetítik Szabó István Oscar-díjas rendező Az ajtó című filmjét angol nyelven, olasz felirattal.

A rendezvénysorozat kedden délután folytatódik a Női identitás a kortás irodalomban című, két szekcióból álló kerekasztal-beszélgetéssel, amelyen részt vesz Dacia Maraini olasz írónő, Dagmar Reichardt professzor, a kortárs olasz irodalom szakértője, Antonella Cilento, Nadia Terranova, Simonetta Sciandivasci olasz, Ugron Zsolna, Kemény Zsófi magyar írók, továbbá Juhász Anna, a Szabó Magda-centenárium rendezvényeinek felelőse és Szilágyi Mónika, a milánói Edizioni Anfora kiadó igazgatója.

A kétnapos rendezvénysorozat kedden este Kézdy Luca hegedűművész koncertjével zárul.

Szabó Magda neve jól ismert az olasz közönség előtt. Kevés magyar író kapott akkora publicitást az országban, mint ő; az Einaudi Kiadó publikálta Az ajtó című könyvét, amely 2005-ben elnyerte a Dél-Olaszország legtekintélyesebb irodalmi elismerésének számító Mondello-díjat, az Edizioni Anfora kiadásában megjelent Für Elise című művét pedig az Unita napilap 2010-ben a legjobb külföldi regénynek választotta.

A 2003-ban alakult, kortárs közép-európai szépirodalmat publikáló Edizioni Anfora egyébként számos magyar szerző munkáját adta már ki és a közeljövőben tervezi Szabó Magda Freskó és Kosztolányi Dezső Édes Anna című műveinek megjelentetését is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!