A Vígszínház előadása Pilsenben

Kultúra, 2017.09.13

Csehországban látható szeptember 13-án a Vígszínház társulatának Bűn és bűnhődés című előadása; a produkció a pilseni Nemzetközi Színházi Fesztivál programjában szerepel.

A 2017-es Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába válogatott előadást tavaly csaknem 30 ezer néző látta, az évadban először október 3-án játsszák a Vígszínházban - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a pilseni Nemzetközi Színházi Fesztiválra már másodszor kapott meghívást a Vígszínház. A társulat szeptember 13-án este Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésével lép színpadra a cseh közönség előtt Pilsenben (Plzen).

Michal Docekal rendező a Vígszínház számára készítette el a mű új színpadi változatát, az előadás főbb szerepeiben Orosz Ákos, Stohl András, Bach Kata, Börcsök Enikő és Wunderlich József látható.

Michal Docekal az idei, 122. évadban is dolgozik a Vígszínház társulatával, a Mikve, a Jóembert keresünk, A Mester és Margarita, valamint a Bűn és bűnhődés című rendezéseit Feydeau Egy éj a Paradicsomban című bohózata követi tavasszal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!