Angliai turnéra készülnek a miskolci szimfonikusok

Kultúra, 2017.02.22

Angliai vendégszereplésre készül a Miskolci Szimfonikus Zenekar, amelynek ügyvezetője arról is beszélt, hogy az idei évadban hat koncertjüket rögzítette, illetve rögzíti a Bartók Rádió.

Az év első felének programjait ismertető szerdai miskolci sajtótájékoztatón Szászné Pónuzs Krisztina elmondta: március 13-án Várdai István, a jelenleg legfoglalkoztatottabb, világsikereket jegyző gordonkaművész lép színpadra a miskolci zenekarral, az est karmestere az olasz Marco Balderi lesz.

Az április 24-i bérletes hangverseny programját Kocsis Zoltánnal közösen tervezték, ő dirigálta volna a zenekart. Halála miatt emlékének szentelik az estet, a zenekart Kovács János vezényli majd.

A bérletes hangversenyek mellett a miskolci szimfonikusok március 5-én Háry János "keresztmetszet" előadást tartanak, a mozgással, prózával és animációval tarkított hangversenyen a miskolci Balázs Győző Református Gimnázium lesz a zenekar partnere.

Szászné Pónuzs Krisztina emlékeztetett arra, hogy tavaly novemberben Párizsban turnézott a társulat, ahonnan "hatalmas élményekkel" tértek haza, ehhez hasonló reményekkel indulnak március 14-én Angliába, ahol most vendégszerepelnek először.

A Kassai Filharmonikusokkal ápolt évtizedes kapcsolatnak köszönhetően ismét fellépnek a felvidéki városban, ezúttal május 24-én.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a miskolci önkormányzat a városi fenntartású intézmények, gazdasági társaságok és a polgármesteri hivatal dolgozóinak az országos mértéket meghaladó, húszszázalékos béremelést biztosít január 1-jétől, és ezt a zenészek is megkapják.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!