Arcus Temporum - Jubiláló művészek az idei fesztivál középpontjában

Kultúra, 2020.07.10

Koncertek, irodalmi estek és tárlatok mellett orgonatúra is várja a közönséget a Pannonhalmi Főapátságban az idei Arcus Temporum Kortárs Művészeti Fesztiválon, amelynek középpontjában a zenében és az irodalomban jubiláló művészek állnak.

A Pannonhalmi Főapátság pénteki közleménye szerint az augusztus 21. és 23. között zajló, "Vendégségben" mottójú rendezvény nyitókoncertjén a kétszázötven éve született Beethoven B-dúr Hammerklavier szonátáját Jevgenyij Koroljov zongoraművész, a fesztivál díszvendége adja elő. Esterházy Péter író - aki idén lenne hetvenéves - Oratorium Balbulum című műve pedig Mácsai Pál előadásában elevenedik majd meg.

Az idei fesztiválon az egyébként a nagyközönség elől elzárt terek is megnyílnak. Az orgonatúra alatt a Pannonhalmi Főapátságban lévő összes orgonát bemutatják és megszólaltatják, és az érdeklődőket elkalauzolják egyebek között a Gyilokfolyosóra, amely a tatárjárás idején negyven szerzetesnek nyújtott védelmet.

A közönség beszélgetést hallhat Tolnai Ottó költővel, Keller András hegedűművész, a fesztivál művészeti vezetője és Anu Komsi szoprán Kurtág György Kafka-töredékek című művét mutatja be. A látogatók megtekinthetik Meinrad Dufner bencés atya, író, festő- és képzőművész installációját, fellép a Nagy János Trió, Batta András zenetörténész Vendégségben Beethovennél 3 történetben címmel tart előadást.

Beethoven 3. (c -moll) zongoraversenyét Jevgenyij Koroljov és a Concerto Budapest adja elő Keller András vezényletével, elhangzik Beethoven 6. "Pastorale" szimfóniája, és ezen az esten lesz Csalog Gábor Himnusztöredékek című darabjának ősbemutatója is a Szabad Hangok Énekegyüttes és Csalog Gábor Kamaraegyüttese előadásában a szerző dirigálásával.

A záró koncerten Vidovszky László Promenád című műve mellett Beethoven XVI. (F-dúr) vonósnégyese, Bach d-moll zongoraversenye, valamint egy Messiaen-darab, Az isteni jelenlét három kis liturgiája hangzik el a Concerto Budapest, Csalog Gábor, a Purcell Kórus, Bruno Perrault és Ránki Fülöp közreműködésével.

A részletes program az www.arcustemporum.com oldalon olvasható.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!