Artisjus - 3,4 milliárd forint zenei jogdíjkifizetés májusban

Kultúra, 2018.05.17

Az Artisjus összesen 3,384 milliárd forint jogdíjat osztott fel és fizetett ki a napokban 53 ezer szerzőnek több mint 150 ezer zenemű előző évi rádiós, televíziós és vendéglátós elhangzása után.

A közös jogkezelő idei első úgynevezett nagyfelosztása alapján 1,796 milliárd forint jutott magyar szerzőknek és más hazai jogosultaknak. Közülük 7589-en részesültek ebből az összegből és 46 ezer 456 magyar dal vagy más zenemű adataira történt a jogdíjak felosztása - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Mint írták, a most kifizetett előző évi rádiós, televíziós elhangzások után járó jogdíjak mellett az Artisjus májusban rendezte a gépzenei és magánmásolási jogdíjakból származó "ráosztásokat", valamint a vendéglátóhelyeken megszólaló élő háttérzene utáni jogdíjakat is most utalták át. A második ütem június végén lesz, akkor a koncert- és filmzenei jogdíjakat fizetik ki.

A rádiós elhangzásokra 1,564 milliárd forint jogdíjat fizetett az Artisjus 81 ezer különböző zenére, ez az összeg 42 százaléka, 661 millió forint magyar szerzőknek jutott összesen több mint 30 ezer dalra vagy zeneműre. A korábbi évek tendenciája folytatódik: változatosabb volt a tavalyi évben játszott magyar zenék repertoárja, mint az egy évvel korábbi és számosságát tekintve is több hazai zenét is lehetett hallani a rádiókban, mint 2016-ban. Még így is magasabb a külföldi zenék aránya: a lejátszott zenék 62 százaléka volt külföldi szerzők műve, a rádiós jogdíjak 58 százaléka is hozzájuk jutott.

A 2017-ben a televíziókban lejátszott zenék 1,446 milliárd forint jogdíjat termeltek a hazai és külföldi szerzők (vagy örököseik, zeneműkiadóik) részére. A 84 ezer elhangzott mű 25 százaléka volt magyar zene, de így is az összes jogdíj 57 százaléka jutott ezekre. Ennek oka, hogy magyar zenét gyakrabban játszanak a tévék.

A vendéglátóhelyeken megszólaló élő háttérzene után járó jogdíj 374 millió forintot tett ki, ennek 81 százaléka jutott magyar szerzőknek, 4190 dalra elosztva. A 3009 szerző közül, akinek a művei vendéglátóhelyeken élőben elhangzottak, 1325 magyar.

Az Artisjus 2017-ben 52 rádióállomás adatait dolgozta fel. Ezek esetében együttvéve mintegy 1,9 millió alkalommal szólalt meg magyar szerző műve, ami a felosztásban résztvevő 31 ezer 209 művel számolva dalonként átlag hatvan alkalom. Ami a konkrét lejátszásokat illeti, összesen 12 évnyi magyar zene szólt a rádiókban, de a háttérként vagy szignálként szolgáló funkcionális zenékért is járt jogdíj. A legtöbb magyar zenét 2017-ben a Dankó Rádió játszotta le (125 ezer 356 elhangzás), utána a Rock FM következik (79 ezer 509), a Jazzy Rádió (64 ezer 797), a Forrás Rádió (59 ezer 465) és a Sláger FM (50 ezer 943).

Tavaly még 40, idén már 46 tévécsatorna adatai kerültek be a felosztásba. A televíziós jogdíj összege 12,5 százalékkal nőtt: a magyar szerzők, örökösök és zeneműkiadók műveikre 831 millió forint televíziós jogdíjat kaptak. Az összeg 20 ezer 545 magyar dal vagy más zenemű szerzői között oszlik meg és 4556-an részesültek belőle. A tévéknél 83 ezer 639 különböző zenemű hangzott el, ebből mindössze 28 ezer 965 volt a konkrét elhangzás, a többi szignál, háttér- és reklámzene. A funkcionális zenék többségének külföldi a szerzője, a konkrét elhangzású műveknek azonban 41,8 százalékban magyar szerzője volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!