Artisjus: csalódottak a szerzők, de nem adják fel az internetes jogdíjakért folytatott harcot

Kultúra, 2018.07.05

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület csalódottságának adott hangot amiatt, hogy az Európai Parlament (EP) csütörtökön elutasította az évek óta vitatott szerzői jogi irányelvről benyújtott szabályozási tervezetet. Mint azonban az MTI-hez eljuttatott közleményükben írják, nem adják fel az internetes jogdíjakért folytatott harcot.

Közleményük szerint az EP annak dacára nem szavazta meg a tervezetet, hogy két évnyi egyeztetés után az illetékes jogi szakbizottság és 39 ezer európai, köztük 900 magyar művész egyhangúan támogatta a benyújtott javaslatot.

"Ellenkező eredmény esetén jelentős lépést tehettünk volna afelé, hogy a YouTube-hoz hasonló profitorientált tartalomszolgáltatók tisztességesen fizessenek a náluk elérhető tartalmak alkotóinak" - idézi Tóth Péter Benjamint, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatóját a közlemény.

Mint rámutatnak, a 13. cikk szabályozásának nem a tartalmak szűrése lett volna a lényege, hanem az, hogy a kötelezettségek egyenlően terheljék a platformszolgáltatókat és a már most is jogdíjat fizető, jogszerűen működő olyan streamingszolgáltatókat, amilyen a Spotify vagy a Netflix is.

Az európai alkotók szervezete, a GESAC Európa döntéshozóinak címzett nyílt levelét eddig 39 455 művész írta alá. A petíció magyar támogatói között van például Palya Bea, Geszti Péter és Malek Miklós is.

Hangsúlyozzák, hogy a szavazás nem a szólásszabadságról szólt, hanem arról, hogy a szerzői jogi szabályozást a 21. század szokásaihoz szabják, és a művészek tisztességes bevételhez juthassanak. Az EU illetékes intézményei, szakbizottságai, ügynökségei jelentik a garanciát arra, hogy a szavazásra bocsátott javaslat szakmailag megalapozott és szükséges. Úgy vélik, az internetes óriáscégek manipulatív lobbija most erősebbnek bizonyult, de meggyőződésük, hogy az Európai Parlament végül amellett teszi le a voksát, ami az EU versenyképességét, gazdaságát és alapvető értékeit erősíti.

A GESAC és vele együtt az Artisjus is mindaddig folytatni fogja a küzdelmet a szerzők jogaiért, míg a leendő szabályozás nem tükrözi az alkotók érdekeit is - emelik ki a közleményben.

Az EP csütörtökön szűk többséggel szavazta le a sokak által bírált szerzői jogi szabályozási tervezetet. Az ügy visszakerül további egyeztetésre a testület illetékes szakbizottságához.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!