Átadták a Prima Primissima Díjakat - Díjazottak (2. rész)

Kultúra, 2017.12.01

    

Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, író, műfordító első verseskötete 1955-ben jelent meg Virágzik a cseresznyefa címmel. Az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors mint alaptémák határozzák meg költészetét. Verseiben a magyarság sorskérdéseire keresi a választ (Fától fáig, Halottak napja Bécsben, Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban). A népköltészetben gyökerező hang és a közösséghez fűződő hűség teszi egyedivé és különlegessé stílusát és a műfajok változatosságát. Lírai műveinek megteremtésén túl a prózában és a gyerekversek terén is remekműveket alkotott. Életművének fontos részét képezik az esszék és műfordítások, írt drámát és forgatókönyvet is, verseit számos nyelvre lefordították. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.



Bálint György kertészmérnök 1941-ben a Magyar Királyi Kertészeti Akadémián kertészmérnöki oklevelet, majd a Magyar Agrártudományi Egyetemen agrármérnöki diplomát szerzett. 1949-től agrártankönyveket írt és szerkesztett, majd a Kertészeti Kutatóintézetben, később a Mányi Állami Gazdaság főagronómusaként dolgozott. 1967-től a Kertészet és Szőlészet című hetilap főszerkesztője. Ezzel egy időben szerkesztette a Kertgazdaságot, a Kertbarát Magazint és a Kerti Kalendáriumot. 1981-2009 a Magyar Televízió Ablak című magazinműsorának állandó munkatársa volt. Televíziós szerepvállalása óta "Bálint gazdaként" emlegetik. Az ország kedvence újságokban és az interneten napjainkban is népszerűsíti a kertészkedést. Unokája segítségével Facebook-oldalára naponta több poszt is kikerül.


Eötvös Péter zeneszerzőt, karmestert Kodály Zoltán javaslatára már 14 évesen felvették a Zeneakadémiára. Diplomája megszerzése után film- és színházi zenéket komponált. 1966-tól Kölnben folytatott karmesteri tanulmányokat. Tagja volt a Stockhausen együttesnek majd a Pierre Boulez alapította Ensemble InterContemporain zeneigazgatója lett. A 80-as években a londoni BBC Szimfonikus Zenekarának első vendégkarmestere, majd a hilversumi Rádió Kamarazenekarának vezető karmestere volt. Vendégkarmesterként vezényelte a legnagyobb európai és magyar zenekarokat. Zenepedagógusi tevékenysége kiemelkedő. A Kossuth-díjas zeneszerző a világ egyik legelismertebb zeneszerzője. Európa legnagyobb zenekarai és operaházai rendszeresen rendelnek tőle műveket.


Enyedi Ildikó filmrendező, forgatókönyvíró pályáját kísérleti filmesként és médiaművészként kezdte a Balázs Béla Stúdióban és az INDIGÓ művészcsoportban. 1984-ben Fábri Zoltán osztályában végzett filmrendezőként. Balázs Béla-díjas, érdemes művész, az európai és az amerikai filmakadémia tagja. Filmjeivel több mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el, munkái Cannesban, Velencében, Berlinben, Locarnóban, Edinburghban és számtalan más jelentős fesztiválon versenyeztek, nyertek díjakat. Az én XX. századom című filmjét 2000-ben minden idők 12 legjobb magyar filmje közé választották. A nagy sikerrel játszott Terápia című sorozatért, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett, 2013-ban a legjobb televíziós rendezés díjával jutalmazták. Testről és lélekről című filmje 2017-ben elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét.


A Hazajáró - turisztikai-honismereti magazinműsor mottója: "Elindulni és hazatérni". A stáb hétről hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át patinás városokig - megannyi magyar emlék kíséri a "Hazajáró" soha véget nem érő útját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!