Augusztus 20. - Bogányi Gergely és a Virtuózok ünnepi koncertet adnak a Margitszigeten

Kultúra, 2017.08.19

Gálakoncertet ad augusztus 20-án a Margitszigeten Bogányi Gergely zongoraművész és a Virtuózok 3. évadának döntősei és korcsoportgyőztesei, valamint a korábbi évadok tehetségei.

Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában elmondta: immáron harmadik éve rendezik meg az augusztus 20-ai ünnepi koncertet, az idei koncert vendégsztárja Bogányi Gergely zongoraművész. A koncerten Héja Domonkos vezényli a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát.

A koncert első felében Bogányi Gergely Boros Mihállyal közösen Schubert-, Debussy- és Beethoven-műveket ad elő, a második részben élőben közvetítik az ünnepi tűzijátékot, a harmadik részben pedig színpadra lépnek a Virtuózok harmadik évadának döntősei és korcsoportgyőztesei, valamint a korábbi évadok tehetségei - mondta.

Peller Mariann, a Virtuózok producere a műsorban elmondta: a vasárnapi margitszigeti gálakoncerten először szerepelnek együtt közönség előtt a műsor vége óta a harmadik évad döntősei és korcsoportgyőztesei. Fellép többek között Kristóf Réka operaénekes, a 3. műsor abszolút győztese és Lugosi Dániel Ali klarinétművész, a Virtuózok első nyertese is. A műsorban különleges feldolgozások is elhangzanak majd, és lesz olyan műsorszám is, hogy az összes fellépő egyszerre lesz a színpadon.

Bán Teodóra felhívta a figyelmet arra, hogy a lezárások miatt a színházi hajójárat nem közlekedik, a Margitszigetre érkezéshez a szervezők a 26-os busz sűrített járatait javasolják, amellyel az Árpád híd felől tudják megközelíteni a koncert helyszínét, tekintettel arra, hogy a Margit híd is le lesz zárva a tűzijáték miatt. A koncert után a különjáratok a Nyugati pályaudvarig szállítják a színház vendégeket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!