Az MMA ösztöndíjasai találkoztak a Pesti Vigadóban

Kultúra, 2018.10.18

Száz fiatal és középgenerációs művész nyert el három évre szóló ösztöndíjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) idén első alkalommal meghirdetett pályázatán. Az MMA költségvetéséhez rendelt forrásból szeptember 1-jétől, havi bruttó kétszázezer forinttal támogatott alkotókat Vashegyi György, az MMA elnöke köszöntötte csütörtökön a Pesti Vigadóban.

Az elnök a művészettámogatás, a művészi életpálya-tervezés szempontjából Magyarországon egyedülálló programnak nevezte az MMA ösztöndíjprogramját, amelyben száz fiatal és középgenerációs művész vesz részt. A három évre szóló havi bruttó 200 ezer forinttal járó ösztöndíjra az akadémia által képviselt minden művészeti ág képviselői pályázhattak. A kilenctagú bizottság nyáron döntött a győztes pályázatokról.

Vashegyi György ismertetése szerint az MMA ösztöndíját programszerű, három évre szóló, alkotó és előadóművészeti, valamint művészetelméleti tevékenységek támogatására teremtették meg.

Az ösztöndíjprogram a támogatási tevékenység komplexitásában hivatott meghaladni az aktuális magyarországi művészet finanszírozási tendenciákat - hangsúlyozta. A program keretében keletkező művek végcélja nem az íróasztal fiókja vagy az archívum lesz, hanem kiállítások, koncertek, előadások, könyvbemutatók sora hoz majd terveik szerint "áttörő pezsgést" a kortárs magyar művészeti életbe.

Mint mondta, a program áttörést jelenthet a nyertes művészek együttgondolkodásának, együttműködésének elősegítése szempontjából is. Ezért négyhavonta ösztöndíjas találkozót rendeznek, ennek első eseménye a csütörtöki találkozó.

Az elnök az ösztöndíjasok kiválasztása kapcsán felidézte: a program pályázati felületén 2081-en regisztráltak, végül 1385 pályázatot nyújtottak be az MMA-hoz, ezek közül választották ki a száz legjobb pályamunkát. A határon túlról jelentős számú pályázat érkezett. Kimagasló, 68 százalék volt az aránya a diplomás regisztrálóknak. A pályázatot elnyert diplomás ösztöndíjasok aránya 94 százalék volt. Az adatok között említette még, hogy magas, 60 százalék volt a 41 és 50 év közötti pályázók aránya az ösztöndíjasokon belül.

A művészeti területek szerinti megoszlást az odaítélt ösztöndíjak tekintetében kiegyensúlyozottnak nevezte az MMA elnöke. "Hisszük és valljuk, hogy az MMA ösztöndíjprogram lehetőséget és keretet biztosíthat a közeljövőben egy olyan véleményformáló művészi kör, művészi alkotóközösség kifejlődéséhez, közös munkájához, mely közösség a jövő magyar kortárs művészetének meghatározó szereplője lesz" - mondta Vashegyi György.

Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára azt emelte ki, hogy a programmal támogató módon lehet beavatkozni a művészi életpálya alakulásába. Ezen időszak alatt folyamatos a kapcsolat a támogató és a támogatott között, valamint az ösztöndíjasok rendszeresen találkoznak egymással. "Ez több annál, mint három éven keresztül bruttó 200 ezer forintot kapni"- hangsúlyozta.

Az ösztöndíjat a következő két évben szintén 100-100 alkotó nyerheti el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!