Bábos Drámaíró Versenyt rendeznek Békéscsabán

Kultúra, 2017.03.21

Bábos Drámaíró Versenyt rendez a Békéscsabai Napsugár Bábszínház csütörtöktől vasárnapig; az idén Sebők Borbála, Tóth Réka Ágnes és Pozsgai Zsolt vállalta, hogy egy éjszaka alatt gyermekeknek szóló egyfelvonásos bábdarabot ír.

A negyedik alkalommal megrendezett különleges versenyen a három drámaíró egy témára 12 óra alatt alkot színdarabot, amelyet a hétvégén három csapat állít színpadra - mondta a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján Fekete Péter, az eseménynek helyet adó Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.

A verseny csütörtökön este kezdődik Békéscsabán, a megnyitón a Fővárosi Nagycirkusz művészei is fellépnek. Az Ibsen Ház Sík Ferenc Kamaraszínpadán ekkor húzzák ki a Békés Megyei Hírlap aznapi számának cikkei közül azt, amelyből a három író a versenyen színdarabot alkot. Az is akkor dől el, hogy mely író művét, mely színészcsapat dolgozza fel. Az írók ezt követően elkezdik a munkát, a művek másnap reggelre elkészülnek - ismertette a verseny menetét Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója.

Elmondta: a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábrendező szakának három végzős hallgatója, Szenteczki Zita, Szilágyi Bálint és Varsányi Péter állítja színpadra a darabokat. Az írók, rendezők és színészek sorsolással kerülnek egy csapatba. A közönség a próbafolyamatot is követheti.

A vasárnapi bemutatón a színház művészei mellett a társrendező pécsi Bóbita Bábszínház, valamint a debreceni Vojtina Bábszínház és a Békéscsabai Jókai Színház színészei is fellépnek.

Az igazgató kiemelte: fontos számukra, hogy alkalmat teremtsenek a közös munkára, új alkotói kapcsolatok, együttműködések szülessenek bábszínházakkal, írókkal és rendezőkkel.

A bábszínházi világnap alkalmából a sajtótájékoztatón fellépett Tatai Zsolt, a Budapest Bábszínház színésze Vitéz László-produkciójával.

Lenkefi Zoltán elmondta, a verseny egész próbafolyamata nyitott. A csapatok feladata az is, hogy mindhárom darabhoz bábokat, bábos kellékeket készítsenek, így a műhelyek is készenlétben állnak.

Mint mondta, céljuk a drámaírók bemutatása, a kortárs dráma népszerűsítése, és az, hogy a verseny alkalmával a közönség első kézből értesülhessen arról, hogy hogyan dolgoznak a színházban.

A kész előadások vasárnap délután láthatók a Sík Ferenc Kamaraszínházban.

Sebők Borbála elmondta: nem vett még részt hasonló eseményen, de a versenyre hangolódva mostanában számos bábszínházi előadást nézett meg, és több bábprodukcióban dolgozott is már korábban. Tóth Réka Ágnes elmondta: jelenleg a politikai bábszínházzal foglalkozik, a hatvanas évek végén alakult Orfeo csoporttal, és a Bread and Puppet Theater munkájában fog részt venni a nyáron. Első munkájaként öt éve egy felnőtt bábszínházi előadás, az Akárki hivatása létrehozásában vett részt a MU Színházban - tette hozzá.

Pozsgai Zsolt elmondta: jó agygyakorlatnak tartja a drámaíró versenyeket, több alkalommal is részt vett már ilyen rendezvényen, bár a bábos műfajban először próbálja ki magát. Arról beszélt, hogy ez a műfaj a fantáziának nagyobb szabadságot adhat. Mint mondta, nem a díj elnyerése a célja, hanem az, hogy érvényes irodalmi művet alkosson a rendelkezésre álló pár óra alatt is. A verseny céljáról szólva úgy fogalmazott, ráfér a magyar drámaírásra a népszerűsítés.

A rendezvény alkalmával elkészül a Bárka irodalmi, művészeti folyóirat bábos drámaíró különszáma is, amelyet már szombaton este olvashat a bemutató közönsége.

A szakmai zsűri a legjobb színésznő, színész, a legizgalmasabb férfi és női karakter, a legjobb rendező és dráma díját adja ki, a legjobb előadásról pedig a közönség szavazatai döntenek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!