Balog: a kormány támogatja a nagyváradi püspöki palota felújítását

Kultúra, 2017.06.25

A magyar kormány kétmilliárd forinttal támogatja a nagyváradi püspöki palota felújítását, Szent László örökségének megerősítését - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap Nagyváradon.

A támogatást a Bethlen Gábor Alapon keresztül folyósítják majd.

A tárcavezető az ötödik alkalommal megrendezett nagyváradi Szent László-napok zárása alkalmából mondott beszédében kifejtette, hogy Nagyváradon Szent László személye jelenti "az alfát", a kiindulópontot.

Balog Zoltán felidézett a magyar király halálához kötődő legendát, amely szerint Szent László holttestét a nagy meleg miatt a katonák nem akarták Váradra elvinni, Fehérváron akarták eltemetni. Ám egy éjjel az uralkodó holttestét szállító szekér - a legendárium szerint lovak és hajtók nélkül - elhagyta Fehérvárt és hazatért Nagyváradra.

A miniszter a teljesen megtelt várudvaron kijelentette, a magyaroknak is így kell megtalálniuk az utat egymás felé. A tízezreket megmozgató kulturális fesztivál főszervezője, Zatykó Gyula elmondta: jövőre is megszervezik a Szent László-napokat. A beszédeket követően - Nagyváradon először - az Omega együttes adott koncertet.

2017-et Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából nyilvánították Szent László-emlékévvé.

Nagyváradon június 19. és 25. között tartották a Szent László-napokat. Zatykó Gyula főszervező szerint az ötödik éve megrendezett programsorozat minőségi kultúrát és szórakozást kínál, hidat teremt a nagyváradi románok és magyarok, a Nagyváradon és a környéken élők, valamint Nagyvárad és a határ mentén élő magyarországiak között.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!